Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Lamborghini az idei Genfi Autószalonon mutatta be az Aventador megvadított verzióját, az LP 750-4 SuperVelocét, és már akkor elmondták, hogy érkezik a kabrió változat is – amit éppen a múlt héten ígértünk be mi is. Az olaszok pedig már be is mutatták a négykerekűt, mely pont annyira agresszív lett, mint amilyennek vártuk.

A kínálat csúcsa - galériaA kék színben bemutatott kabrió bestia a motorházfedél és a tetőszerkezet kivételével mindenben megegyezik testvérével, így továbbra is az agresszív aerodinamikai elemek, a fekete kiegészítők, a hatalmas hátsó diffúzor és a négy kivezetéssel megáldott kipufogórendszer jelenti a változást a normál Aventadorhoz képest – már ami a formákat illeti.

Természetesen a SuperVeloce felfokozott 6,5 literes szívó V12-esét is megkapta a különleges Roadster, mely így 750 lóerőnyi teljesítményt és 690 Nm-nyi csúcsnyomatékot ereszt rá mind a négy kerékre. A normál kabriónál 50 kilogrammal könnyebb, így 1575 kilót nyomó újdonság akár 2,9 másodperc alatt is képes 0-ról 100 km/h-ra katapultálni, és meg sem áll egészen 350 km/h-ig.

Az utastér is rendkívül látványos lett - galériaAz SV Roadster másik különlegessége, hogy a kézzel felrakható tető két karbon elemből áll össze, melyek mindössze 6 kilogrammot nyomnak, és elférnek az autó „csomagterében”. Ezzel egyébként nem csak súlyt spóroltak a mérnökök, hanem a hagyományos” testvérnél nagyobb merevséget is értek el. Az olaszok azokra is gondoltak, akik a lehető leghangosabban szeretnék hallani a V12-es üvöltését, ugyanis a mindössze pár négyzetcentiméteres hátsó ablakot elektromosan le lehet engedni.

A több, mint 110 millióba forintba kerülő Roadster szállítását egyébként jövő év elején kezdik meg a gyáriak, és borsos ára ellenére biztosak lehetünk benne, hogy addigra nem sok marad – ha egyáltalán marad – az 500 példányban készülő különlegességből. Az olaszok Frankfurtra is készülnek egy meglepetéssel, méghozzá egy Aventador SV alapjaira épülő ritkasággal, amelyből mindössze 10 Roadster és 20 kupé készül majd el – minden bizonnyal 7-számjegyű árcédulával, euróban számítva.