
Ahogyan azt múlt héten már beígérték, az Audi most bemutatta a június 5-én érkező vadonatúj Q8 leleplezésére elkészített ötrészes minisorozat első részét. A négykarikások ezúttal nem hollywoodi sztárokat kértek fel, és bár az első epizódban egyelőre sokat nem láthatunk az autóból, reméljük a későbbiekben mindez azt jelenti majd, hogy sokkal inkább az újdonságra fókuszálnak, mint magára a történetre.
Mindezt már csak azért is szorgalmaznánk, mert a sztori kissé klisésnek tűnik az első rész alapján: romantikus este, amit egy galád banda megzavar a férfi elrablásával, akit a semmi közepén raknak ki a merülő mobiljával. A Q8-ból egyelőre csupán az élénk színét, a típusjelét és az első ránézésre látszólag integrált fejtámlákkal megáldott sportüléseit láthatjuk. Reméljük, hogy a következő epizódban már több részletet mutatnak majd meg.
Kupés tetőív és hatalmas méretek jellemzik majd az újdonságot
Túl sokat egyelőre nem lehet tudni az autóról, de annyi biztos, hogy a Q paletta csúcsára érkező újdonság az MLB Evo platformra épül, amivel például a Lamborghini Urus közeli rokona – habár túl sok közös nem lesz a két modellben, de összességében azért mégis érezhető lesz a kötődés közöttük, talán éppen a hasonló tetőív okán. Ahogyan a külső, úgy a belső is rengeteget örököl majd a koncepciótól, ami nem csoda, hiszen már az új A8, és az azóta bemutatkozott friss modellek is megkapták azt a futurisztikus utasteret, amit még a Q8 Sport vetített előre.
A hírek szerint egyébként az alapot egy kétliteres, négyhengeres egység jelentheti majd valamivel több mint 250 lóerővel, de nem lepődnénk meg, ha a németek – legalábbis kezdetben – mégis a háromliteres benzinessel indítanának, ami 340-360 lóerőt kínálhat. Jó eséllyel azért dízelmotorok is kerülnek majd a lemezek alá, illetve egy konnektoros hibrid hajtáslánccal is számolhatunk, ami közel 450 lóerős összteljesítményt és majd’ 60 kilométeres tisztán elektromos hatótávot kínálhat.
Ha már amolyan terepkupés formákat kap az újdonság, akkor az S és RS változatok sem maradhatnak el – utóbbi a hírek szerint akár 650 lóerőt is kaphat majd, de egyelőre semmi sem hivatalos. A következő négy rész elég hamar lepörög majd, hiszen május 24-én, 28-án illetve június 1-jén és 5-én láthatjuk majd őket, és az utolsó már a bemutató napja lesz. Mindenesetre kíváncsian várjuk már a négykarikások újdonságát.
