
Immár három éve, hogy a Lexus bemutatta prémium középkategóriásának jelenlegi generációját, és mindnyájan tudjuk, hogy ez mit jelent a mai világban – ideje a frissítésnek! A japánok nem is szöszöltek sokat, hiszen a hamarosan kezdődő Pekingi Autószalonon le is rántják a leplet a ráncfelvarrott IS-ről, amiről már egy kedvcsináló fotót is megosztottak velünk.
A középkategóriást eddig sem nevezhettük unalmasnak, sőt! A formatervezőknek így tulajdonképpen nem sok dolguk volt azzal, hogy felvillanyozzák az autó vonásait, mégis úgy látszik, hogy igyekeztek még érdekesebbé tenni azokat – noha a kedvcsináló fotó nem sok betekintést enged. Annyi biztos, hogy a LED-es nappali menetfénytől teljesen különálló első fényszórókat átrajzolták némileg a szakemberek, és a belső elrendezése is megváltozott, ami még modernebb technológiát sejtet.
Új lökhárítókat és átrajzolt lámpatesteket kapunk
Az is jól látszik, hogy az első lökhárító sem maradt érintetlen: míg az első hűtőrácson nem sok változást vélhetünk felfedezni, a lámpa alatt rögtön egy hatalmas légbeömlővel találkozhatunk. Nagy valószínűséggel a hátsó traktus esetében is hasonló módosításokkal találkozhatunk majd. Az utastérben nem számíthatunk túl nagy formai innovációra, de bízunk benne, hogy a kissé idejétmúlt multimédiás rendszert egy modernebb megoldásra cserélik a gyáriak. Ezek mellett kívül friss keréktárcsákra és fényezésekre, míg belül új kárpitokra és betétekre is jó esély mutatkozik.
A motorpalettáról egyelőre nem esett szó, de a jelenlegi kínálatban lévő 245 lóerős, benzines 200t, és a 223 lóerős összteljesítménnyel bíró, hibrid 300h mellett nem számítunk újabb alternatívákra – noha lenne még hely lefelé és felfelé egyaránt. A leleplezés április 25-én, a Pekingi Autószalon nyitónapján lesz, de nem lepődnénk meg, ha már ezen a héten megejtenék az online bemutatót a gyáriak.
