
Legutóbb még csak egy homályos videón, hátulról láthattuk a skicceken már bemutatott vadonatúj Kia Sportage-t, most azonban már a gyáriak által készített fotók is kiszivárogtak a dél-koreaiak közepes terepeséről. A fekete színben pompázó példány pedig már szinte semmit nem hagy a fantáziánkra – egyedül az utastérrel kapcsolatban maradhatnak kérdéseink.
Hátul teljesen új formákat hoz
A fotókat nézegetve nem esik nehezünkre megállapítani, hogy a Kia bizony tartotta magát a természetesen kissé túlzó rajzokon látható formai elemekhez, így az új Sportage szemből valóban a KX3 tanulmányból merített ihletet, megtartva a jelenlegi formanyelv legfontosabb ismertetőjegyeit. A legnagyobb újdonság a jól ismert hűtőrács fölé helyezett fénytestek, ugyanakkor a mérnökök megtartották a Cee’d GT-ben bemutatott négyszögbe rendezett nappali menetfényeket.
Elöl is inkább csak a hűtőrács és a nappali menetfény ismerős
Hátulról talán még inkább szembetűnő a változás, ugyanis ezen a fronton szinte semmi nem emlékeztet a testvérekre. Az elnyújtott, vízszintesen elhelyezkedő fényszórók, és az azokat összekötő krómcsík új stíluselemként jelennek meg a Sportage-en.
Frankfurtban már láthatjuk
Az új Hyundai Tucsonnal közös géneket hordozó sokoldalú modell az összhatást tekintve talán profilból fog a legkevesebbet változni. Mindeközben természetesen növekednek némileg a külső méretek, ami tágasabb belső teret ígér. Az utastérben valószínűleg a Sorento megoldásaival találkozhatunk majd, és a gyáriak ígérete szerint az újdonság lesz a kategória legjobb minőséget kínáló tagja.
Nagyobb lett néhány centivel
A motortérben 1,6 literes szívó és turbómotorokat találunk benzines fronton, a dízeleket pedig továbbra is 1,7, valamint 2,0 literes egységek képviselik. Ezzel 115-től egészen 185 lóerőig nyújtózkodik majd a paletta, amelyhez a hatfokozatú kézi mellé hétfokozatú duplakuplungos vagy hatfokozatú bolygóműves automataváltót is kérhetünk. Az összkerékhajtás az izmosabb erőforrásokhoz lesz elérhető.
Sokban különbözik a Sorentótól
A hivatalos premierig már csak néhány hét van: a nagyközönség előtt szeptember 15-én, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be az újdonság, de jó eséllyel már ez előtt láthatjuk a Kia hivatalos gyári fotóit is az új Sportage-ről.
Képek forrása: The Korean Car Blog
