2017. Szeptember 25., Hétfö

Frissitve:12:47:25

Komoly evolúció - bemutatkozik a vadonatúj Seat Ibiza

Nyomtatás

A Seat az elbukott (túl) emocionális irányvonalat követően a jelenlegi Leon és az Ateca bemutatásával új korszakot nyitott meg, amelynek következő fontos tartópillére a kisautók szegmensében lévő Ibiza. Ezúttal a ötödik generáció mutatkozik be a nagyérdeműnek, méghozzá a Seat által jelenleg képviselt formai-műszaki vonalat erősítve.

Manapság a modellváltásnál trend, hogy az új generáció minden méretében felülmúlja elődjét, azonban a spanyol kisautó esetében ezúttal másképp alakultak a dolgok. Noha a tengelytávolság valóban nagyobb a kifutó modellénél, összességében rövidebb az újdonság, ami már önmagában is jó helykihasználásra enged következtetni. Persze sokkal nem lett rövidebb az új Ibiza, mindösszesen 2 mm-rel kurtább elődjénél. Formák tekintetében, főleg a lámpákat és a hűtőmaszkot látva a Leon volt az iránymutató.

A kicsivel rövidebb hossz ellenére tehát a tengelytávolság gyarapodott, méghozzá nem is kevéssel – a 95 mm-es növekedést követően a két tengely között immáron 2564 mm mérhető. Noha mindez szinte hihetetlen, mégis igaz, a kivitelezést pedig a Volkswagen rugalmas MQB A0 platformja segítségével tudták megoldani a spanyol szakemberek. Ez, a már továbbfejlesztett platform egyébként az Ibizában debütál, illetve hamarosan a következő generációs Polo (2017.) esetében is ez adja az alapot.

A tengelytávolsághoz hasonlóan a szélesség is jelentősen, mintegy 87 mm-rel növekedett, amivel ugyancsak az utascella tágassága fejlődött mind az első, mind a hátsó utasok javára. Nem csupán a kocsitest lett szélesebb, némi stabilitásjavulást előrevetítve a nyomtávok is nagyobbak lettek – elöl 60, hátul 48 mm-rel. A Seat a méretbeli változások miatt a fejteret illetően elöl 24, hátul 17 mm-es növekedésről számol be, miközben maguk az ülések 42 mm-re lettek szélesebbek. A vásárláskor ugyancsak jól jön a remek helykihasználás, hiszen mindennek hála 63 literrel nagyobb, összesen 355 l kapacitású poggyásztér áll rendelkezésre.

Műszaki szempontból a platform és az általa nyújtott előnyök nem érnek véget a praktikumnál, a hajtásláncokaban is található némi újdonság. A motorpaletta bázisát az új, egyliteres turbómotor képezi, természetesen három hengerrel, 95 vagy 115 lóerőre skálázott teljesítményverziókkal.

Aki ennél több lendületre vágyik, annak viszont év végéig várnia kell, akkor érkezik a kínálatba ugyanis a korszakalkotó 1.4 TSI-t leváltó 150 lovas 1.5 TSI Evo. Utóbbi egyébként a Golf ráncfelvarrásakor debütált. Mindeközben dízelfonton az 1.6 TDI 80, 95 és 110 lóerős kiadása választható, míg az alternatív hajtásra fogékonyak számára az 1.0 TSI 90 lovas, CNG-s verziója áll rendelkezésre. A 2017-es Ibiza öt- és hatgangos kézi váltókkal, illetve hétfokozatú DSG-vel vihető haza.

A korábbiaktól eltérően, illetve a jelenlegi trendeket követve a Seat száműzi a kínálatból a háromajtós modellt, így az Ibiza kizárólag ötajtósként szerepel majd, ám a különféle verziók kárpótolják a vásárlókat ezért a hiányért: a Reference mellett Style, FR és XCelence szinttel készül az újdonság, amelyek között van sportos és prémium ízvilágú.

Felszereltséget tekintve igazán bőséges a paletta. A teljes egészében LED-es fényszórók, indexek és egyéb lámpatestek már maguktól értetődnek a VW konszern modelljeiben. Az utastérben 8 hüvelyk képátlójú érintős multimédiás rendszer jelent fontos újdonságot, s természetesen képes az Apple és az Android autós szolgáltatásait is kezelni. A tolatókamera mellett a korábbinál jóval pontosabb parkszenzorokat is kapott az autó, a vájt fülűeket pedig az opcionálisan kérhető 300 wattos, hét hangszóró Beats audiorendszer szolgálja ki. A biztonsági asszisztenseket tekintve ráfutásgátlót, távtartót tempomatot és forgalomfigyelőt is találunk a megszokott elemek mellett a repertoárban.

Noha az Ibizára nagyon fontos modellként tekint a Seat, az ő bemutatását követően máris újabb crossoverről rántják le a leplet a spanyolok. Az Arona néven emlegetett újdonság lényegében egy megemelt Ibiza lesz, és szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be. Ahogy a háromajtósra, úgy a kombi karosszériaváltozatra sem érdemes várni, ugyanis kizárólag ötajtósként lesz kapható az ötödik generációs Ibiza. A forgalmazás még az első félévben megindul, míg az emelt verziót az év utolsó negyedében lehet majd megrendelni.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark