
A Transporter a Golfhoz hasonlóan gyakorlatilag kategóriájának legismertebb típusneve lett, miközben időről-időre alapos frissüléssel képes tartani rohanó világunk tempóját. Azonban az alternatív hajtású járművek térnyerése ezt a szegmenst sem kerülheti el, így a Volkswagen sem tétlenkedett és Genfbe vélhetően villannyal fűszerezett furgonnal érkezik.
Az autó formaterve a wolfsburgiak legfrissebb formanyelve alapján készült, de a 2011-es eT! koncepciót is eszünkbe juttathatja. Az e-Co-Motion fantázianévvel illetett jószág méreteit tekintve kisebb lesz a jelenleg futó Transporternél, ám a városi áruszállítás a kompaktabb méreteknek köszönhetően talán még élhetőbb: a 4,9-5,3 méter hosszú testvérrel szemben a szóban forgó verzió 4,55 m hosszan nyúlik el, szélessége 1,9 méter, míg magasságával 196 centisre nőtt. Raktere 800 kg-nyi árut képes elnyelni, térfogatban pedig 4,6 köbméternél húzódik a határ, miközben a hajtáslánc a névből sejthetően a környezetbarát működést hozza közelebb.

A gyártó még nem árulta el, hogy mindez tisztán elektromos hajtást takar-e, vagy inkább hibrid rendszerre kell gondolnunk, de még az is előfordulhat, hogy esetleg gázzal hajtott furgont látunk viszont a Volkswagen standján. A titkolózásnak szerencsére hamarosan vége, hiszen a hétfőn startoló Genfi Autószalonon mi is ott leszünk és minden fontos, friss információt azonnal olvashatnak hasábjainkon.
