A Jaguar legújabb koncepciója a Goodwood Festival of Speed rendezvényen mutatkozik be a nagyközönség előtt. Az szinte biztos, hogy nyomában ámulat fog járni: az F-Type 550 lóerős újraértelmezése páratlanul hangulatosra sikerült.
Mindenki örömmel látná a garázsábanNem csoda, ha maholnap gyűjtők tucatjai kopogtatnak majd a Jaguar ajtaján a Project 7 koncepció szériagyártásáért. Az F-Type alapokra épülő újdonság egyik legjellegzetesebb ismérve a vezető fejéhez érkező domborítás, amivel a márka korábbi versenyautóira emlékezik. A Project 7 ugyanis már a nevében is a Jaguar hétszeres La Mans-i győzelmére reflektál, miközben kék fényezése az 1956/57-es évek D-type versenygépeire emlékeztet.
Csuklóból forgatja el a 20 colos kerekeketAz alumínium karosszéria alatt ennek jegyében nem átlagos teljesítményre bukkanhatunk. A teljesítmény az ötliteres, kompresszoros motorból érkezik, ám ezúttal már 550 lóerő és 680 Nm vár a pilóta jobb lábának parancsaira – a szériamodellre ezen a téren 55 lóerővel és 55 Nm-rel ver rá a típus. Az erőt nyolcfokozatú bolygóműves automataváltó továbbítja a hátsó kerekekhez, melyek tapadását egy elektronikusan vezérelt aktív differenciálmű segíti. A csomag még egy radikális kipufogórendszert, valamint 10 mm-es ültetést tartalmaz.
Galériánkban még több hangulatos képben gyönyörködhet
A műszaki tartalomnál is megkapóbbak az apróbb részletek, melyek hozzájárulnak a Project 7 páratlan összhangjához. A teljesen eltávolított vászontető helyét klasszikus domborítás vette át, melynek hangulatához jól illeszkednek az élesebbre formált lökhárítók és oldalszoknyák. Az izmos kiállásról a nagy hátsó diffúzor és a 14 fokos szögben álló hátsó légterelő is gondoskodik, miközben számos szénszálas részlet dobja fel az összképet. A szélvédőt is megkurtították a fokozott szabadságélmény érdekében.
Belül a különleges kialakítású, 30 mm-rel alacsonyabban ülő versenyülések jelentik az újdonságot, valamint az egyedileg a tanulmányhoz készült sisak, melyet nyugodt autózáskor a saját biztonsági övével lehet rögzíteni.
Az alábbi videót pedig szigorúan tilos kihagyni: lehengerlő hangorgia következik.



