
Az Opel már tavaly előtt bemutatta a legújabb generációs, K Astra teljes modellcsaládját, azonban a már megszokott sportverzió annak rendje s módja szerint az alapmodellhez képest később érkezik. A németek állítólag még idén bemutatják az OPC verziót, amely a korábbiaktól eltérve kisebb, 1,6 literes turbómotorral lép ringbe, ami gyengébb társaihoz hasonlóan Szentgotthárdon fog készülni.
Tavaly egyébként már az OPC Line csomag is elérhetővé vált, tehát a hagyományos példányok is rendelhetővé váltak némileg sportosabb gúnyában, azonban mindez csupán apró stílusjegyekben vetíti előre az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan brutálisabb külsővel rendelkező utódot. Az izmosítás természetesen mindenre kiterjed, így a látványosabb külső mellett mechanikusan, futómű, motor, váltó tekintetében is erőteljesebb igénybevételhez igazodik majd az autó.
Az első és legfontosabb változás a modellváltozattal kapcsolatosan az erőforrás – az OPC mindeddig kétliteres, turbós benzinmotorja immáron kisebb, 1,6-os erőforrással cserélődik. Ennek a döntésnek több oka, van, mindezek közül azonban a legfontosabb a rendelkezésre álló hely. A K generáció motorterében állítólag már nem fér el a kétezres motor, így csak a kisebbik négyhengerest tudják beleszuszakolni.

Noha mindez alapvetően aggodalomra adna okot, mégsem kell idegesen a körmünket rágni, hiszen több szempontból is jó helyzetben van a sportosabb Astra. Egyrészt a jóval alacsonyabb kiindulási tömeg rögtön jól jön a kisebb motorhoz, mi több, kanyarképességekben is jobbra számíthatunk az ólomsúlyú elődhöz képest. A korábbi modell 280 lóerőt tudott, illetve 400 Nm-t, ám az új egységnek a majd’ 200 kilós fogyókúra ismeretében a hasonló menettulajdonságokhoz nem kell ilyen erősnek lennie. Még a kisebb motor ellenére is 6 másodperc körüli 0-100-as sprintet várunk tőle, a csúcstempót pedig vélhetően elektronika tartja majd a megszokott, 250-es korlát alatt.
Az első futóműnél alkalmazott függőcsapszeges-MacPherson hibrid futómű megoldást ugyancsak elfelejthetjük a kiszivárgott információk szerint, hiszen a gyáriak elmondása alapján nem lesz kompatibilis a régi megoldás az új autóval, illetve a szakemberek szerint a masszív fogyókúra miatt sem indokolt már az alkalmazása. A végeredmény várhatóan első ízben az őszi Frankfurti Autószalonon bukkan majd fel szeptemberben, a forgalmazás pedig rá néhány hónapra indulhat majd meg hazánkban is.
