Minden utat felfal – megérkezett az új Porsche Cayenne Turbo

Nyomtatás

A vadonatúj Porsche Cayenne nemrég mutatkozott be, azonban akkor még csak az alap és az S verziókról rántották le a leplet a gyáriak. A Frankfurti Autószalon megnyitójával együtt azonban bemutatták a Turbo kivitelt is, amely természetesen minden eddigi változatnál gyorsabb, és az SUV felépítést meghazudtoló menetteljesítményekre képes.

A Turbo változatot már első ránézésre felismerhetjük, köszönhetően még agresszívabb kiállásának, amit többek között a kissé átszabott, szinte teljesen összefüggő, fekete első hűtőrács szavatol – az eddigi legizmosabb Cayenne mintha csak fel akarná falni az elé kerülőket. Ezeken kívül az egyedi, akár 21 colos keréktárcsák, a kiszélesített, a karosszéria színére fényezett kerékjárati ívek és a kettős kipufogóvégek is árulkodnak a Turbóról. Az újdonság egyébként elsőként kapott aktív hátsó szárnyat az SUV-k szegmensében.

Az utastérben a kiemelkedően magas szériafelszereltség – többek között a 710 Wattos BOSE Surround hangrendszer –, az egyedi Turbo sportkormány és az integrált fejtámlákkal érkező, 18 irányban állítható ülések jelentenek újdonságot a gyengébb változatokhoz képest. Utóbbi egyébként a 911-es hangulatát idézi. A Turbóban az összes ülés és a kormánykerék is szériában fűthető, de természetesen az összes többi extra is elérhető hozzá.

A Cayenne Turbo legizgalmasabb pontja azonban kétség kívül az új, négyliteres erőforrás. A kétturbós egység 550 lóerős teljesítményével nem kevesebb, mint 30 lóerővel múlja felül elődjét, míg a 770 Nm-es csúcsnyomatéka 20 Nm-rel kínál többet. Az új, nyolcsebességes automata váltó mindezt az aktív összkerékhajtási rendszeren keresztül juttatja el az útra. Az új Turbo 4,1 másodperc alatt futja meg a 0-100-as sprintet, Sport Chrono csomaggal pedig további két tizedet lehet ebből lefaragni (3,9 szekundum). A végsebesség 286 km/h.

A habot a tortára az új aktív futómű teszi fel, mely egyszerre kínál sportos és kényelmes utazást, de természetesen a terepes képességekről sem feledkezik meg – mindezt egyébként háromkamrás légrugózással teszi meg, de az elöl és hátul eltérő szélességű gumiabroncsok is sokat segítenek ebben. A Turbóhoz alapáron járnak a korábban már bemutatott volfrám-karbid bevonatú acéltárcsás fékek, de felárért kerámiafékek is rendelhetőek.

A németországi árak alapján körülbelül 44 millió forintos alapárral számolhatunk itthon a Porsche Cayenne Turbo esetében, mely egy SUV testében képes szinte sportautós menetteljesítményeket produkálni – ezzel pedig továbbra is a legdinamikusabb tagja kategóriájának, miközben a könnyebb terepen sem vall szégyent.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark