Mindent akar – minden információ a vadonatúj Ford Focus-ról

Nyomtatás

A Ford Focus jelenleg a kompakt kategória egyik legöregebb tagja, de még így is egészen jól tartja a lépést az újabb ellenlábasokkal. Eljött azonban a váltás ideje, és az amerikaiak apait-anyait beleadtak, hogy a vadonatúj Focus rögtön a kategória élére katapultálja magát, amit a modern extrák és a teljesen új alapok mellett az egyik legszélesebb palettával igyekeznek elérni – ráadásul a sportváltozatokat leszámítva már minden kivitel be is mutatkozott.

Ahogyan az várható volt, a Ford tervezői a Fiestával megkezdett irányba indultak el, de még tovább mentek az úton, így a Focus bár továbbra is őrzi magán az amerikaiak jellegzetes vonásait, jóval modernebb, frissebb képet fest. A hűtőrács ezúttal még nagyobb hangsúlyt kapott, míg az akár teljesen LED-es fényszórók nappali menetfényei is új formát öltöttek, akárcsak a hátsó fénytestek grafikája. A Focus úgy lett izgalmasabb, hogy közben mégis letisztultabb hatást kelt – a hátul felfelé törő övvonal, a dinamikus tetővonal és az izmosan terpesztő hátsó kerékjárati ív is megér egy misét. Az új, organikus formanyelvet sok modellhez lehet hasonlítani, de a kategória íratlan szabályai nem is engednek meg korlátlan játékot - a végeredmény pedig kétségtelenül kellően különleges és dinamikus, mégsem túlzóan harsány. Vagyis a lehető legnagyobb vásárlói közönséghez igyekszik közel állni.

A Focus rögtön ötféle kivitelben mutatkozott be: a normál ötajtós mellett a kombi, az ST-Line, a Vignale és a crossoveres Active is felfedte magát – utóbbi kettőt először köszönthetjük az amerikaiak kompaktjának kínálatában. A különböző kivitelek természetesen külsőre is eltérnek: a kombit talán nem kell magyarázni, de az ST-Line (a képeken a kékben) például sportosabb lökhárítókkal, nagyobb felnikkel, piros féknyergekkel és hátsó szárnnyal, míg a Vignale (lilában) szintén eltérő lökhárítókkal, króm díszítőelemekkel és kifinomultabb megjelenéssel áll a vevők rendelkezésére. Az Active (fehérben) a Fiestához hasonlóan egy finoman, 3 centivel emelt hasmagasságú verzió, ami körben műanyag elemekkel és néhány terepes kiegészítővel próbál beférkőzni a crossoverek kategóriájába. A normál verziót egyébként a kombi mutatja meg nekünk a képeken.

A méreteket tekintve nem sokat nőtt az autó: az ötajtós mindössze 1,8 centivel lett hosszabb (4378 mm), és 3 centivel alacsonyabb (1454 mm) -  a szélesség gyakorlatilag változatlan maradt (1825 mm). Ez azonban nem jelenti azt, hogy belül ne lenne tágasabb a Focus, hiszen a tengelytáv 53 mm-rel nőtt, ami egyben azt is jelenti, hogy rövidebbek lettek az első és hátsó túlnyúlások.

Az utastérbe bepillantva szintén a Fiesta juthat eszünkbe, de a nagyobb térnek köszönhetően jobban kibontakozhattak a mérnökök is. Az elrendezés hasonló a kistestvérhez, így a középkonzol tetejére  került a táblagép-szerűen kiálló, érintőképernyős multimédiás kijelző, amin természetesen a Ford legújabb, SYNC 3-as rendszere fut – ami az Android Autót és az Apple CarPlayt is ismeri. Ez még nem minden, hiszen mostantól a Ford Pass Connect megoldása is elérhető lesz, ami egy mobilos alkalmazáson keresztül bárhonnan elérhetővé teszi autónkat. Olyan funkciókat kínál a rendszer, mint a járműkereső, a jármű állapotának ellenőrzése, a távoli ajtónyitás és zárás, az automata váltós kiviteleknél távoli motorindítás, illetve a balesetek esetén nagyon hasznos automatikus segélyhívó. Ezek a funkciók azonban hazánkban valószínűleg csak 2020-tól lesznek elérhetőek.

Visszatérve az utastérre: a Focus az első Európában is elérhető Ford modell, ami kínál head-up kijelzőt is, és bár az amerikaiak megoldása nem a szélvédőre, hanem egy külön plexire vetít, cserébe polárszűrős szemüvegben is tökéletesen leolvasható. A szórakozásról egy B&O PLAY prémium hangrendszer gondoskodhat 10 hangszóróval és 675 Wattos összteljesítménnyel. A képek alapján az anyagminőség nagyon is a helyén lesz, sőt, akár igazi fa- és alumíniumbetétek is elérhetőek lesznek. A különböző kivitelek egyébként belül is jól megkülönböztethetők: a Vignale például prémiumos anyaghasználattal hívja fel magára a figyelmet – szinte minden bőrrel van bevonva –, míg az ST-Line a piros kontrasztvarrásokról ismerhető fel, de az Active egyedi szövetei is árulkodók. Az olyan extrák már magától értetődőek mint az ülés- és kormányfűtés és a vezeték nélküli mobiltöltő, de akár vezeték nélküli internetelérést is tud biztosítani az autó.

Ami talán még ennél is fontosabb lehet, az a jóval nagyobb helykínálat, amiben az előző generáció bizony nem volt erős. A hátul ülőknek 5 centivel nagyobb lábteret és 6 centivel nagyobb vállteret ígérnek a gyáriak, míg a korábban elég komor, sötét hangulatot nagyobb üvegfelületek és a panorámatető lehetősége hivatott javítani – természetesen elöl is szellősebb lett az autó. A csomagtér méretét alaphelyzetben még nem tudni, de az üléseket lehajtva az ötajtósnál 1354, a kombinál pedig 1653 literes térrel találkozhatunk – előbbi egyébként több mint 200 literrel nagyobb, mint az előző generációnál, így biztosak lehetünk benne, hogy a korábban alapból 363 literes érték is jócskán megnőtt. A gyáriak persze kiemelték, hogy a kombinál hosszabb és magasabb is lett a csomagtér, és az üléseket újdonságként egyetlen gombnyomással ledönthetjük majd.

Apróság ugyan, de a Ford mérnökei még olyan dolgokra is figyeltek, mint az ablakok leeresztésénél érzékelhető, lüktető dübörgés, amit a különleges formájú visszapillantókkal tudtak mérsékelni. Ugyanakkor a hatékonyabb klíma is sokak kedvére lehet majd. Természetesen modern technológiákból sem lesz hiány, amelyeknek komplett arzenálját építette be az új Focusba a Ford. A sávtartó, a megállásra és elindulásra is képes adaptív tempomat, a táblafelismerő, a holttérfigyelő, a keresztirányú forgalomfigyelő, a gyalogos és kerékpárosfelismerő, az automatikus parkolórendszer, vagy éppen a széles látószögű tolatókamera már nem számít nagy újdonságnak, de az amerikaiak azért készültek néhány friss megoldással is.

Ilyen például a teljesen adaptív, LED-es fényszóró, amely amellett, hogy teljesen automatikus – beleértve a távolsági fényt is, amely kitakarja a előttünk haladókat, miközben minden mást fénybe borít –, egy új kanyarfény funkcióval is rendelkezik. Egy kamera folyamatosan figyeli az úton lévő felfestéseket 65 méterrel az autó előtt, és amennyiben azt észleli, hogy az út kanyarodni fog, már azelőtt megkezdi a forduló bevilágítását, mielőtt elfordítanánk a kormányt. Nem ez az egyetlen újdonsága a fénytesteknek, ugyanis kereszteződést érzékelve szélesebbre húzza a fénycsóvát, hogy mindent belássunk. A gyalogos és kerékpárosfelismerő pedig kormányzási rásegítést is alkalmaz – amennyiben észleli a bajt, rásegít a kikerülési manőverre.

A Ford a programozható MyKey megoldásával a fiatalokra vigyázhatnak a szülők – limitálhatják a maximális sebességet, kikapcsolhatják a bejövő hívásokat, vagy letilthatják a biztonsági rendszerek kiiktatását. Az úgynevezett rossz irányra figyelmeztető rendszer is újdonság a Focusban, ami a navigációs rendszer és a kamera adataira támaszkodva fény és hangjelzéssel figyelmeztet, ha szembe megyünk a forgalommal – ez főleg autópályán lehet hasznos, de egyelőre csak a német, osztrák és svájci piacokon lesz elérhető ez a funkció.

Természetesen hajtásláncok terén is a legfrissebb egységeket építik be az amerikaiak. Benzines fronton a belépőt az egyliteres, háromhengeres turbós jelenti, amely 85, 100 vagy 125 lóerővel lesz elérhető, és míg alapáron hatfokozatú manuális váltó jár mindegyikhez, addig a legerősebb kivitel új, nyolcsebességes automatával is kérhető. Az erősebb, 1,5 literes EcoBoost szerkezet 150 illetve 182 lóerővel lesz elérhető, és míg az alapot itt is hatos kézi szerkezet jelenti, addig a 150 lóerős kivitelhez megrendelhető az új automata is – aminek forgótárcsás előválasztója szintén újdonság. Mindkét benzines képes hengerlekapcsolásra is, ezzel növelve a hatékonyságot.

Dízelek terén szintén két egység lesz elérhető: a kisebbik 1,5 literes szerkezet 95 és 120 lóerővel, míg a nagyobb kétliteres 150 tagú ménessel kínálja magát. Alapból esetükben is hatos kézi váltó jár – ami egyébként szintén új –, de a két erősebbik egységhez elérhető lesz az új nyolcfokozatú automata. A start-stop rendszer minden Focushoz alapáron jár majd, akárcsak az aktív hűtőrács, ami csak akkor nyit, ha az a hűtés miatt indokolt, egyébként pedig zárva csökkenti a légellenállást – az ötajtós esetében egyébként 0,273 a légellenállási együttható, ami az egyik legjobb a kategóriában. A hatékonysághoz az akár 88 kilogrammal csökkent tömeg is nagyban hozzájárul.

Az új alapok mellé természetesen új futómű is kormányzás is dukált, és a gyáriak célja természetesen az volt, hogy a Fordtól megszokott kiváló vezethetőséget tovább vigyék, ennek záloga pedig a eltérő hosszúságú lengőkarokkal szerelt (SLA) független hátsó felfüggesztés új, a rezgéseket csillapító segédkerete, ami a komfort növelése mellett azt is biztosítja, hogy az autó készségesebben reagál a vezető utasításaira. Az ötajtós, SLA futóművel szerelt modellváltozatok az első Focus-variánsok, amelyekben megjelenik a Ford CCD technológiája, amely 2 ezredmásodpercenként ellenőrzi a futómű, a karosszéria, a kormánymű és a fékrendszer adatait, és a lengéscsillapítást ehhez igazítva kiváló rugózási komfortot biztosít.

A technológia akkor is hasznos, amikor az autós mély kátyún hajt át; a rendszer érzékeli az úthiba peremét, és a lengéscsillapítás gyors áthangolásával eléri, hogy a kerék ne hatoljon túlságosan mélyre a kátyúban, s így a gumiabroncs és a keréktárcsa kisebb ütést kapjon, amikor a kátyú túlsó pereméhez ér. A hátsó futómű még gyorsabban reagál, mivel az első kerék már egy előzetes figyelmeztetést küld, még mielőtt a hátsó kerék a kátyúhoz érne. A CCD rendszer a választható üzemmódok működését is támogatja. A Normal, Sport és Eco beállítások most jelennek meg első ízben a Focusban, lehetővé téve, hogy a vezető egy pillanat alatt átállítsa a gázpedál, a nyolcfokozatú automata sebességváltó, az elektronikus szervokormány és az ACC karakterisztikáját, hozzáigazítva az autó működését a pillanatnyi közlekedési helyzethez. A CCD-vel felszerelt Focusban a Comfort és az Eco-Comfort üzemmódok is rendelkezésre állnak, mindig megfelelően beállítva a futómű működését.

Egyébként a Focus az első Ford modell, ami a gyáriak teljesen új, C2 padlólemezére épül, ami a korábban már említett fogyókúra mellett a kifutó modellhez képest 20 százalékkal növeli a torziós merevséget, a futómű bekötési pontjai pedig 50 százalékkal lettek merevebbek, ami jelentősen mérsékeli a nem kívánatos karosszériamozgásokat. Apropó, míg az Active esetében 3 centivel nő a hasmagasság, addig az ST-Line 1 centivel alacsonyabb az átlagos Focusoknál.

A Ford tehát apait-anyait beleadott, hogy a kategória élére helyezze a vadonatúj kompaktját, ami az eddigi adatok alapján bizony elég jól sikerült, de a végső ítélettel azért megvárnánk az első próbákat – a menetteljesítmények és a fogyasztási adatok is csak később kerülnek nyilvánosságra. Ugyan még csak ma mutatkozott be az autó, de így is alig várjuk már, hogy az ST, majd később az állítólag lágyhibrid rendszerrel felvértezett RS is napvilágot lásson.




Hozzászólások  

 
#1 Szücs Gyula 2018-04-10 19:54
Ha igaz ami az új Fordró napvilágot látott akkor tetszik és ha lenne rá pénzem megis venném
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark