Nem kap dízelmotort a hamarosan érkező új Volvo S60

Nyomtatás

A Volvo nem is olyan régen bejelentette, hogy nem fejleszt többé új dízelmotorokat, és a jelenlegi erőforrások kifutása után már csak benzines, hibrid, illetve elektromos autókat kínálnak majd. Úgy tűnik, hogy mindezt nagyon is komolyan gondolják, ugyanis a márka vezére Håkan Samuelsson most azt is elárulta, hogy a nemrég bemutatott V60 hamarosan érkező négyajtós testvére, az S60 már egyáltalán nem lesz elérhető dízelmotorral.

„A jövőnk elektromos, és nem fejlesztünk többé új generációs gázolajosokat. Fokozatosan kivezetjük majd a csak belső égésű erőforrásokkal szerelt változatokat, az átmenetet pedig a hibridek jelentik majd a teljesen elektromos autók felé” – árulta el a vezető. Az első lépés pedig a dízelek száműzése lesz a palettáról, noha Samuelsson azt is hozzátette, hogy ez a döntés nem abból fakad, hogy a gázolajosok sokkal szennyezőbbek lennének, hanem abból, hogy fejlesztésük jóval költségesebb, és műszakilag sokkal bonyolultabbak – ez pedig a fejlesztés szempontjából sok nehézséggel jár.

Az új S60-hoz tehát egyáltalán nem kínálnak majd dízelmotort, így a négyajtós csupán a benzines illetve hibrid hajtásláncokat veszi majd át kombi testvérétől. Mindez annyit tesz, hogy a kétliteres négyhengeres egység T5 néven 250 lóerővel, T6 kóddal pedig 310 lóerővel lesz elérhető, míg a konnektoros hibrid T6 és T8 TWIN AWD 340 és 390 lóerővel kínál majd fokozott teljesítményt és hatékonyságot egyszerre. A gyáriak azt is elárulták, hogy a hamarosan bemutatkozó S60-hoz jövőre úgynevezett lágyhibrid egységek is érkeznek majd.

A svédek eltökélt célja, hogy 2025-re az eladott autóik fele teljesen elektromos legyen, ami az egész autóipart tekintve az egyik legnagyobb vállalás ezen a téren. Az S60-at egyébként az egész világ számára kizárólag az Egyesült Államokban készítik majd. Kíváncsian várjuk már a kiváló négyajtóst, hiszen a kombi – igaz, egyelőre csak álló helyzetben – már meggyőzött minket.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark