
Régóta szóltak a hírek egy bizonyos belépőszintű Porsche modell megjelenésének lehetőségéről, melyet a Boxster alá pozícionáltak volna a gyáriak. Most azonban biztossá vált, hogy hiába várunk az olcsó sportautóra, hiszen maga Wolfgang Hatz, a márka K+F részlegének vezetője jelentette be, hogy nem bővül lefelé a paletta.
Már évek óta hallani pletykákat egy bizonyos „bébi Boxsterről”, mely új belépőt jelentett volna a Porschék birodalmába, ám úgy látszik, hogy aki erre várt, az hoppon marad. A legkisebb modell célja az eladások érezhető növelése lett volna, ám Hatz úr elárulta, hogy a projektet leállították, ugyanis nem látták értelmét annak, hogy lefelé bővítsék a palettát.
Nem kell a Boxsternél kisebb modell a Porschének
A visszakozásnak persze több oka is van, egyrészt a gyáriak szerint a Boxster a tökéletes belépő, és a Porschének nem szabad beszállnia abba a hajszába, ami az eladások növeléséről szól. Ez pedig teljesen logikus, hiszen a nemrégiben még kizárólag exkluzív sportautókat kínáló márka még most is a luxuskategóriába tartozik, de már ötajtóst és többféle SUV-t is piacra dobtak, és egy olcsó modell bevezetését sokan nem néznék jó szemmel, mondván veszélyeztetné a gyártó imázsát is.
Matthias Müller, a Porsche vezérének 2011-es ígérete tehát úy látszik nem fog valóra válni, és nem köszönthetjük majd a márka kínálatában a legendás 550 Spyder modern verzióját, mely egy középmotoros belépőmodellnek szántak egy Audi által fejlesztett alumíniumból és acélból készült platformra építve. Akkoriban egyébként sokan úgy gondolták, hogy a kis Porsche mellett az Audi is előhuzakodik majd egy kisebb sportmodellel R4 néven, ugyanezekkel az alapokkal, azonban úgy tűnik egyik típusból sem lesz semmi – legalábbis egyelőre.
