Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az autótervezésben vitathatatlan érdemeket szerzett Bertone és az Aston Martin közötti együttműködés immár 60 éves múltra tekint vissza, ráadásul a brit manufaktúra éppen idén ünnepli 100 esztendős jubileumát, ami kiváló okot szolgáltat arra, hogy igazi különlegességek láthassanak napvilágot. Noha legutoljára kizárólag a talján stúdió cégigazgatójának, Lili Bertone számára készülhetett csapotthátú Aston, most egy magánügyfél kívánsága is meghallgatásra lelhetett.

Ilyen hátsónak csak egyszer integethetünk

Az olaszok nem is voltak restek munkához látni, hogy kiemelt megrendelőjük kívánságára tradicionális kézimunkával alkossák meg a Jet 2+2 elnevezésű típust, ami tulajdonképpen a négyajtós Rapide kombi átiratának tekinthető. Az ismeretlen gyűjtő nem csak a hátsót szabatta át, de a teljes fejlesztési folyamatot felügyelte, s végezetül a kárpitozás, s a fényezés is általa került kiválasztásra.

Az utastér is a megrendelő ízlését dicséri

A Shooting Brake karosszériából ugyan csak egyetlen darab készül, de a különlegesség bizonyosan megtekinthető lesz a napokon belül startoló Genfi Autószalonon, így talán mások is ihletet kapnak ahhoz, hogy a Zagatohóz hasonló cégeken keresztül igazi unikumokat készíttessenek maguknak.

A motorháztető alatt a lényeg változatlan

Ami a hajtásláncot illeti, ott minden változatlan maradt, azaz a 476 lóerős V12-es továbbra is nagyságrendileg 5 szekundumos sprintidőt szavatolhat, miközben 600 Nm-es nyomatékkal ríkatja meg a hátsó kerekek abroncsait.