
Várjuk már a percet, amikor a Volvo végre lerántja a leplet harmadik látványos tanulmányáról, de egyelőre még be kell érnünk a gyártó által közzétett fotókkal, melyeken egy sejtelmes lepel alól villantja ki részleteit a kupékból álló koncepciósorozat harmadik, és egyben utolsó tagja.
A tavalyi Frankfurti Autószalonon bemutatott Concept Coupé és a Detroitban felfedett Concept XC Coupé után az újdonság részletei talán már nem okoznak majd hatalmas meglepetést, hiszen a Volvo új SPA platformjára épülő tanulmányok a márka jövőbeli arculatát hivatottak bemutatni, így egymásból táplálkoznak. Az új formanyelv pedig – amely egyaránt hoz megújulást, és hordozza a márka hagyományait is - úgy látszik, tetszett a nagyközönségnek.
A részletekből összeáll a kép
A triumvirátus utolsó beszállója szintúgy csak két ajtón enged beszállást az utasai számára, azonban a hátsó traktus megoldása ez esetben egy kombira emlékeztet minket. Az autó tehát ’Shooting Brake’ stílusban készült, és valószínűleg a svéd márka jövőbeli puttonyosainak formatervi elemeit hivatott bemutatni.
Kivillan a T alakú első fényszóró sarka
A hátsó kialakítás egyébként nagyon hasonlónak tűnik, mint az XC Coupé esetében, és bár az első fényszórókból nem sokat mutattak meg nekünk a gyáriak, biztosra vehetjük, hogy két testvéréhez hasonló megoldás született ebben az esetben is.
A hamarosan érkező vadonatúj XC90 ugyancsak ezeket a stílusjegyeket viseli majd magán, ahogyan a rendkívül rugalmasan változtatható SPA platform is egy közös pont lesz. Ezeket az alapokat fogja egyébként az összes Volvo használni, amelynek méretei meghaladják a V40-et.

Az egyelőre csak Estate néven ismert kombi-kupé koncepció akár már a hét vége előtt bemutatkozhat az interneten, de élőben először Genfben láthatjuk majd, ahol mi is ott leszünk, hogy első kézből adhassuk át Önöknek az információkat.
