Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A BMW tulajdonában lévő MINI igazán szép eredményeknek örvendhetett az elmúlt esztendőkben, melyet többek között az új modellváltozatoknak is köszönhetett, mint például a Countryman. Voltak azonban kevésbé jól sikerült próbálkozások is: a Roadster és a Coupé nem jött be annyira a vásárlóknak, amit talán furcsa formáiknak köszönhettek. A következő MINI Roadster vonalaira azonban nem lehet majd panaszunk, hiszen a hírek szerint elkészül a Superleggera Vision szériagyártású verziója.

A rendkívül elegáns, igazi MINI-s vonásokkal megáldott tanulmányautó tavaly mutatkozott be a Concorso d’Eleganza Villa d’Este rendezvény keretein belül, ahol rögtön hatalmas sikereket ért el, ezzel komolyan gondolkodóba ejtve a gyártó vezetőit. A döntés pedig a pletykák szerint megszületett: zöld utat kapott a Superleggera sorozatgyártású verziója, mely rengeteget örökölhet majd a koncepciótól.

Változott a hűtőrács és eltűntek a koncepciós túlzások

Az autó terveiről már ki is került az internetre néhány kétes forrásból származó kép, melyek azonban tökéletesen tükrözik, hogy milyen is lehetne a szériaváltozat. Az olyan tipikusan tanulmányautós elemeket, mint például a felső keret nélküli szélvédő, a rejtett ajtókilincsek és a szoborszerű külső visszapillantók, sajnos el kell felejtenünk – akárcsak a futurisztikus utasteret –, ugyanakkor az érdekes hátsó légterelő és az Egyesült Királyság zászlaját mintázó fénytestek megmaradhatnak.

Az érdekes hátsó szárny és a zászlót formázó fényszóró maradhat

Valószínűleg a koncepcióautót hajtó elektromos hajtáslánctól is el kell búcsúznunk majd, azonban nem kell nagyon szomorkodnunk, hiszen az új MINI-ket hajtó 1,5 literes háromhengeres és 2,0 literes négyhengeres erőforrások szintén izgalmassá varázsolhatják az autó volánja mögött töltött perceket. Ahogyan a gyártó többi modellje is, úgy valószínűleg az újdonság is elsőkerékhajtást kap majd, és bizonyára az S és JCW változatok sem maradnak majd ki a kínálatból – nagy örömünkre.

A különleges hátsóból sok megmaradhat

Egyelőre tehát semmi sem hivatalos, azonban a hitelesnek tűnő rajzok és a hatalmas sikerek láttán nehéz lenne elképzelni, hogy a vezetőség kihagyná ezt a lehetőséget. Amennyiben valóban elkészül az autó, úgy a pletykák szerint 2017-2018 környékére várható, így a nemrég bemutatkozott új MINI modellfrissítésével együtt kerülhetne majd piacra.

A képek forrása: jokeforblog.blogspot.com