Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Mercedes-Benz nemrégiben bejelentette, hogy átalakítja terepes illetve sportos modelljeinek nomenklatúráját – az új névrendszer első ’áldozata’ a GLE típus, amit korábban M-osztály néven ismerhettünk. A sportosabb típusok persze az utolsó betű előtt nem ’GL’, hanem a márka hagyományainak megfelelően ’SL’ betűpárt viselnek, ennek értelmében többek között a keménytetős, kétüléses SLK roadster is új néven fogja rövidesen folytatni pályafutását: becsületes neve SLC lesz.

A Mercedes-Benz a mai nap folyamán bejelentette az SLK ráncfelvarrását, de érdekes módon a típus neve még a régi marad, vagyis az SLC megnevezésre (amit különben már régebben is alkalmazott a gyártó) még várni kell. Komoly változásokra hiába számítunk, de a hajtásláncok terén azért vannak újdonságok. A kínálat egyetlen dízelmotoros tagja sokat nem módosult, a legfontosabb, hogy mostantól SLK 250 CDI helyett SLK 250d típusjelzéssel kerül forgalomba, motorházteteje alatt azonban továbbra is a márka 2,15 literes kétturbós dízelmotorja dolgozik 204 lóerővel és 500 Nm-rel. Az erőforrást azonban mégis átdolgozták a mérnökök, aminek köszönhetően vegyes fogyasztása 0,4 l/100 km-rel, 4,4 l/100 km-re csökkent (széndioxid-kibocsátása 114 g/km).

Formai változásokra most nem kell számítanunk - a név is marad még a régi

Az SLK 200 alap benzines változat egy átfésült, és immár a legmodernebb befecskendezési rendszerrel felszerelt 1,8 literes turbómotort kapott, amely továbbra is 184 lóerőt produkál, csúcsnyomatéka viszont 270-ről 300 Nm-re emelkedett. Benzinfronton az SLK 200 nagytestvére, az SLK 250 megszűnt, s helyét az SLK 300 vette át. Az SLK 300-ban a márka 2-literes négyhengeres turbómotorja dolgozik, 245 lóerőt és 370 Nm-t mozgósítva – ezzel 41 lóerővel és 60 Nm-rel erőteljesebb a korábbi SLK 250-esnél, jóval komolyabb menetteljesítményeket biztosítva.

Az SLK 200 kivételével – amelyhez 6-fokozatú kézi váltó jár alapesetben – minden változatot szériában a márka legújabb, 9-fokozatú automataváltójával, becsületes nevén 9G-Troniccal szerel a Mercedes, de a modern bolygóműves szerkezet természetesen az alap benzineshez is kérhető. A modellek fogyasztáscsökkenése nagyrészt az új, jóval hatékonyabb váltónak köszönhető. A 6- és 8-hengeres SLK 350 illetve SLK 55 AMG modellek megtartják korábbi hajtásláncaikat (vagyis esetükben marad a hétfokozatú automata is), azonban mostantól start-stop funkcióval bővül a tudásuk, továbbá teljesítik az EU6-os károsanyag-kibocsátási normákat.

Új motorok és 9-sebességes váltó az SLK-ban

Belül a legnagyobb változást az átalakított, és új funkciókkal  kiegészített COMAND Online multimédiás rendszer jelenti, ami mostantól LTE-képes internettel is képes kommunikálni. Két friss szín (mindkettő különlegesebb szürke) is csatlakozik az enyhe ráncfelvarrással a kínálathoz. Az árakról nincsenek információink, ám az enyhe módosításokra való tekintettel nem hinnénk, hogy említésre érdemes mértékben változnának a vételárak.