Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Viper minden kétséget kizáróan Amerika egyik jellegzetes produktuma, ám a Dodge sportautója közel sem fogy annyira, mint azt a gyártó elképzelte. Korábban a gyenge eladási számok miatt már állt a vipera gyártása, azonban az újraindítást követően nem sokkal ismét megálljt kellett parancsolni a termelésnek, hasonló okokból kifolyólag, mint az első esetben.

Az SRT divízió nemrégiben indította újra a gyártósorokat: a 2014-es modellévű Viperek gyártását a vártnál jóval kisebb eladások miatt szüneteltették az amerikaiak. Március 1-jén már vészjósló adatok mutatták, hogy be kell avatkozni, méghozzá alapos indokkal. A felhalmozott, mintegy 456 kész példány több mint egy évre elegendő készletet jelentett, így érthető is a vezetők döntése, hiszen első körben ezeket a készleten lévő autókat kell értékesíteni.

A 91 munkást április 14-től szabadságra küldték, s csak június 23-án kellett újra munkába állniuk, akkor már a 2015-ös modellévű autók építéséhez. Érdekesség, hogy az új példányok már az SRT Viper helyett ismét a régi nomenklatúrával rendelkeznek, azaz újból Dodge Viper néven fut a legendás kétüléses.

Az eladások továbbra is csekélyek, június hónapban mindösszesen 354 autó talált gazdára az Egyesült Államokban, miközben a kanadaiak is elvittek 70 darabot. Ráadásul mindeközben a Corvette Z06 is feltűnt a horizonton, ami még komorabb fellegeket fúj a Viper jövője fölé.

A munkásoknak azonban nem kellett túlságosan belefáradniuk a Viperek építésébe, ugyanis megint közbeszólt a gyártó, ismét leállnak a sorok. A Conner Avenue-n lévő üzem július 21-ig pihen majd, s a következő újrakezdést már csupán 82 munkás várhatja bizakodva. Persze közel sem biztos, hogy az elkövetkező időszakban jobban fogy majd a sportautó, így valamekkora rizikó marad azért az újraindításban. Mindenesetre a gyártó bízik benne, hogy a Dodge márkanév és a Vipe újbóli társítása hoz némi növekedést a népszerűségben.