
Kétségtelenül a Cayenne luxusterepjáró volt az a modell a Porsche számára, amely megalapozta a német sportautógyártó anyagi sikereit, és ami átvitt értelembe alapvetően lehetővé teszi, hogy a Porsche mind a mai napig készíthessen annyira drágán kifejleszthető és végletekig kifinomult sportautókat, mint például a 911, vagy akár a (718) Boxster/Cayman páros, és főként ezek radikális sportváltozatai.
A Cayenne tehát, még ha nem is presztízsszempontokból, de a márka legfontosabb modellje, hiszen a bevételek, és főként a nyereség legnagyobb részét produkálja – persze a Panamera is sikeres, az elérhetőbb Macan pedig minden bizonnyal rövidtávon átveszi a ’fejőstehén’ szerepét. Lényeg a lényeg, a méretes SUV felett lassan már eljárt az idő, hiszen hosszú évek óta velünk van a Cayenne második generációja, és a kategóriában néhányan már sok szempontból alaposan lekörözték – házon belül például az új Audi Q7, ami érezhetően frissebb technikailag a Porsche üdvöskéjénél, annak ellenére, hogy a négykarikás az olcsóbb termék hasonló konfigurációban. Viszont rövidesen újra átveheti a Cayenne a kategória királya címet, hiszen nemsokára érkezik a vadonatúj, immár harmadik generáció, amit a németek már gőzerővel tesztelnek.
Az új Panamera mintájára, annak sok 'hozományát' örökölve lép új generációjába a Porsche Cayenne
A pletykák szerint nagyon sokat fog fejlődni az autó, és egy alapos fogyókúrán megy keresztül, aminek köszönhetően több mint 200 kilóval könnyebb lesz a jelenlegi szériánál (így Macan súlyban lesz), ez pedig mind a hatékonyságra, mind a vezethetőségre, mind pedig a menetteljesítményekre nagyon jó hatással lesz. Továbbá sokkal fejlettebb fedélzeti technológia illetve multimédia csatlakozik a ’csomaghoz’, na meg persze jobb aerodinamika a hatékonyabb, új hajtásláncok. Az alapokat vélhetően az Audi Q7 adja, de a Porsche biztosan dinamikusabb hangolást kap. A hajtáslánckínálat szerintünk a frissen bemutatott új Panamerából érkezik majd, vagyis 2,9 literes V6-os és 4-literes V8-as motorokra számíthatunk (a teljesítményspektrum akár 600 lóerőig terjedhet), amelyekhez később egy bivalyerős konnektoros hibrid is csatlakozik tisztességes elektromos hatótávolsággal. A hírek szerint a harmadik Cayenne generáció jövőre mutatkozik be illetve kerül piacra.
