2013-ban debütált nemzetközi és hazai szinten is a számos újdonságot, többek között a teljesen elektromos kormányzást megvalósító Infiniti Q50, ezúttal pedig egy sportos koncepció érkezéséről adhatunk hírt. A Detroiti Autószalonon bemutatkozott Q50 Eau Rouge a genfi seregszemle keretében Európába érkezik, és egyre több információ kerül róla napvilágra. A sportmodellről most egy videót tett közzé a gyártó, amelyben megszólal motorja is.
Show elemekben nincs hiány - galériaA modellt a Forma-1 ihlette, ami már a névválasztást illetően is kiviláglik – az Eau Rouge a legendás Spa Francorchamps versenypálya patakocskájára és emblematikus kanyarjára utal. A fotókon pózoló vörös Q50-nel kapcsolatban az első, ami feltűnik, az a drámai formákkal operáló aerodinamikai csomag, amelyet az Infinti partnerével, a Red Bull Racinggel közösen tervezett.
A sportosságot szénszállal fokozzaA japán prémium gyártó elmondása szerint a külső elemek közül mindösszesen az ajtók és a tető maradt érintetlenül, a motorháztető, a lökhárítók, a küszöb és a csomagtartó ajtaja mind-mind kisebb-nagyobb változáson ment keresztül. A szakemberek előszeretettel használták az áttervezés során a szénszálat, ami körbeöleli alulról az autót - karbonból készült az első légterelő, a hátsó diffúzor és az oldalsó küszöbök, de karbon borítja a tetőt és külső tükröket is. „A formaterv számos ponton Forma-1-es jellegzetességeket tartalmaz. Példának okáért az autó elején kialakított görbített szárny forma és a hátsó aerodinamikai csomag, amelyet az RB9 versenyautó ihletett” – mondta Alfonso Albasia, vezető tervező.
Több mint 500 lóerő kínozhatja a 21-es kerekeketAz ültetett tanulmánymodell 21 hüvelykes könnyűfém felniket kapott, illetve markáns dupla kipufogóvégek jelzik, hogy teljesítményben sem szegény az autó. Az Infiniti még mindig titkolózik az erőforrást illetően. A legfrissebb nyilatkozatok szerint a szériagyártású verzió ennél nagyobb ambíciókkal rendelkezik majd: egyes illetékesek 500 lóerő feletti teljesítményt emlegetnek, amellyel még kategóriájának is a legizmosabb képviselői közé tartozik majd az Eau Rouge.
De mik a lehetőségek? Gyakorlatilag bármi - a márka 3,7 literes V6-osát ismerjük, de a QX70-hez elérhető ötliteres V8-as is játszik, amelynek legizmosabb szívó kiadása is 400 lóerő fölé merészkedett. Turbóra gondolt a márka? Az is könnyen előfordulhat, mint ahogy az is elképzelhető, hogy a Mercedes-Benzzel fogant együttműködés kapcsán az AMG polcáról emelnek le erőforrást. A választ - úgy tűnik - egy videóban már közzétette az Infiniti, ahol hangját hallatja a motor - mi pedig egy kis nyereményjátékra invitáljuk Önöket. Írják meg nekünk az alábbi videó alapján, hogy milyen motor (hány henger, milyen elrendezésben, illetve hogy szívó vagy feltöltött-e az erőforrás és utóbbi esetben a feltöltő típusát (turbó vagy kompresszor) is kérjük) található a Q50 Eau Rouge-ban, és a helyes megfejtést beküldők között egy Infiniti pendrive-ot és nyakbaakasztót sorsolunk ki.
Hogy mikor érkezik a végleges verzió, az továbbra is talány - a sorozatgyártással kapcsolatban egyelőre ez az összes információ. Tekintve a Mercedes-Benzzel kötött együttműködést, még az is előfordulhat, hogy a csillagos márka turbós V8-asa költözik az Eau Rouge lemezei alá, ám a végleges premierre valószínűleg csak a kompakt Q30 bemutatkozását követően számíthatunk.



