
A Hyundai meglepően hirtelen jelentette be közepes méretű crossoverének, az ix35 modellnek az utódját, amely érdekes módon szakít nevével. A Hyundai az európai változatokat is Tucson megnevezéssel hozza forgalomba, ami nem újdonság, hiszen a koreaiaknak az ix35 előtt is így hívták közepes méretű terepes modelljét, de mindenesetre érdekes, hogy így döntött a vezetőség.
Lényeg a lényeg, bár a sajtóanyagban semmilyen fronton nem igazán szerepelt az ix35 megjelölés, a méretek és a technika ismeretében egyértelműen az ix utódjáról beszélhetünk, ami teljes pompájában a Genfi Autószalonon fog debütálni. Nem csak megnevezését, de formáját tekintve is szakít a Tucson elődjével: míg az ix35 vonalai némileg cicásra és talán túlzottan femininre sikeredtek, az újdonság nagyon is komoly kiállással büszkélkedhet.

Elölről nézve felfedezhető némi rokonság a Santa Fé nagytestvérrel – ennek oka talán leginkább a hatszögletű, fordított trapéz formájú hűtőmaszk, ami ezúttal itt is megjelent -, hátulról viszont egyedi és egyértelműen modern a Tucson. Nem kérdés, a formaterv végre telitalálat. A leendő vásárlók természetesen széles színpalettának és alufelnik széles választékának örülhetnek, amelyek a divatnak megfelelően ijesztően nagy méretekben is kérhetőek lesznek.
A padlólemez véleményünk szerint nem sokban változott; az elöl MacPherson, míg hátul multilink felfüggesztéssel szerelt szabadidőmodell tengelytávolsága 2,67 méter, amihez 4475 mm-es hossz, 1,85 méteres szélesség és 164 centis magasság társul. Az ötszemélyes utastér a Hyundai állítása szerint kimondottan tágas, az akár elektromosan mozgatható csomagtérajtó mögött pedig alapesetben is 513 literes csomagtartónak örvendhetünk.

Technikai fronton a koreaiak korábbi és legfrissebb megoldásaival találkozhatunk. Az alapmodellt továbbra is egy 1,6 literes, közvetlen befecskendezésű szívó benzinmotor fogja mozgatni, aminek 135 lóerejét hatfokozatú kézi váltó továbbíthatja az első kerekekhez. A korábbi 2-literes szívó benzines helyét viszont az új 1,6 literes turbó veszi át 176 lóerős csúcsteljesítménnyel, a feltöltött ’egyhatos’ pedig a manuális váltó mellett rendelhető lesz a gyártó friss fejlesztésű hétsebességes dupla kuplungos automatájával is. A menetteljesítményeket egyelőre nem közölte a Hyundai.
Dízelfronton nem sok változást tapasztalhatunk; az alap gázolajos továbbra is az 1,7 literes négyhengeres 115 lóerővel, kézi váltóval és elsőkerékhajtással. Összkerékhajtással csak a nagyobb, 2-literes egység lesz párosítható, aminek mind 136, mind pedig 184 lóerős kivitele régi ismerősünk. A kézi váltók mellett mindkettőhöz hatfokozatú, bolygóműves automatát lehet még választani – érdekes, hogy a dízelkínálatban nem jelenik meg a márka új hétsebességes duplakuplungosa.

A külső formatervvel egyetemben az utastér is teljesen átalakult, s ha hinni lehet a sajtóanyagnak, akkor puhább, jobb minőségű anyagoknak és még jobb összeszerelési minőségnek örvendhetünk a beltérben. Itt jegyezzük meg, hogy az összes európai Tucson Csehországban és nem a távol-keleten készül.
Az extralistára számos új tétel került fel: például egy friss érintőképernyős központi rendszer az eddiginél háromszor gyorsabb TomTom live navigációval (ami 7 évig ingyenesen frissíthető), kormányozni is képes sávtartó rendszer, holttérfigyelő, önparkoló, automata vészfékező, tábla felismerhető, aktív motorháztető és még hosszasan sorolhatnánk.

A genfi premiert követően nem sokkal a piacra is beteszi lábát a jó kiállású és egyben modern Tucson, amely esetében ha a gyártó illetve az importőr tartani tudja az előd korrekt árait, óriási népszerűségnek örvendhet hazánk útjain is. Az értékesítés az előzetes hírek szerint az év második felében kezdődik meg. A Hyundai Tucson testvérmodelljéről, a Kia Sportage következő generációjáról egyelőre nem szól a fáma, de a konszern politikáját ismerve vélhetően a Kia portékája is meg fog jelenni.
