Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Várható volt, hogy a Mercedes-Benz nem sokáig fogja húzni a tanulmányként már bemutatott GLA 45 AMG sport-crossover hivatalos bemutatóját, amire most sort is kerítettek a németek. Azon sem lepődtünk meg, hogy a kirívó fényezés, a központi csavarokkal ellátott keréktárcsák és a nagy hátsó szárny kivételével a külső is közel azonos formában debütál a szériagyártású modellnél.

Az ebben a hónapban esedékes Detroiti Autószalonon bemutatkozó újdonság tehát örökölte mindazt az agresszivitást, amit már a koncepciónál is láthattunk. A tipikus AMG-s stíluselemek megmaradtak; ilyen például a nagy légbeömlőkkel ellátott lökhárító páros, a szélesen terpesztő sárvédőívek, a kétoldali dupla kipufogó kivezetések - melyek valójában csak egy-egy véget takarnak -, és a nagy kerekek, s mindezek persze megspékelve mindenfelé 'elszórt' AMG plakettekkel.

Sportosságra hangolva - galéria

Megkapta az AMG kiegészítőket - galériaBelül is a sportrészleg megszokott kiegészítőivel találkozhatunk leginkább. A piros díszítéssel ellátott „Dinamica mikroszálas” vérbeli sportülések már ránézésre is tökéletes tartást biztosítanak, míg az alcantarával bevont, alul lapított háromküllős kormánykerék is kanyarvadászatra sarkallja szerencsés megragadóját. A középkonzolon a sportosság jegyében – azonban csak felár ellenében - a karbon betétek dominálnak, míg a váltókart szintén lecserélték az AMG látványos, szinte már szoborszerű előválasztó-karjára. Természetesen itt körülnézve sem hagynak kétséget a tervezők abban, hogy a leginkább kihegyezett variánsban foglalunk helyet.

Az erőforrás tekintetében sem lepődhetünk meg igazán, hiszen a sorozatgyártású verzióban is a világ legnagyobb teljesítményű négyhengeres, kétliteres motorja található, amely a tanulmányban és a már gyártásban lévő A 45 AMG és CLA 45 AMG modellekben található. A kihegyezett turbós erőgép 360 lóerőt és 450 Nm nyomatékot tud felmutatni, mellyel valósággal repíti a kis crossovert. Az erő a németek hétsebességes AMG SPEEDSHIFT DCT automataváltóján keresztül, a 4MATIC összkerékhajtási rendszer segítségével jut el a négy hajtott kerékhez.

Dinamikus jelenség - galéria

A világ legjobbja - galériaAmi valódi újdonságot jelent az autó bemutatásával kapcsolatban, az a menetteljesítményekkel kapcsolatos adatok nyilvánosságra kerülése. A kompakt crossover 4,8 másodperc alatt katapultálja utasait 100 km/h-s tempóra, és meg sem áll egészen az elektronikusan szabályozott 250 km/h-s végsebességig. Mindemellett a kis turbós motornak köszönhetően hivatalosan 7,5 liter benzinnel is megelégszik a leggyorsabb GLA 100 km-enként, mely adatot természetesen fenntartásokkal kell kezelnünk, hiszen egy ilyen járműben ülve lehetetlen tojáshéjjal a lábunk alatt közlekedni. A németek büszkék az Euro 6-os motor 175 g/km-es széndioxid kibocsátásra is.

Míg az AMG a sportfutóművet és a nagy teljesítményű fékrendszert alapáron biztosítja a GLA45-höz, addig felár ellenében olyan további opciókat vásárolhatunk, mint az aerodinamikai csomag, a karbon csomag, a vörösre festett féknyergek, a tanulmányautón megtalálható hátsó légterelő, vagy az éjszakai csomag, mely sötétített ablakokat és fekete díszítőelemeket tartalmaz. A sportos kiegészítők mellett természetesen a Mercedes által a normál modellekhez elérhető vezetéstámogató rendszerek és egyéb kényelmi extrák is elérhetőek lesznek az AMG által nemesített változathoz.

A földúttól sem ijed meg - galéria

A csillagosok a GLA 45 AMG-vel egyedüliként kínálnak ennyire magas teljesítményt ebben a kategóriában, így a kérdés már csupán az lehet, hogy a vásárlóknak szüksége van-e ilyen menetteljesítményekre ebben a szegmensben. Mindenesetre azt már elmondhatja magáról a Mercedes, hogy gyakorlatilag az összes modelljéből kínál kihegyezett AMG változatot – beleértve a kínálat öt SUV-ját is.