Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Azt már eddig is tudtuk, hogy a Volvo két tanulmánnyal készül megszellőztetni a V40 következő generációját, azonban a 40.1 és a 40.2 névre hallgató koncepció leleplezése nem várt meglepetést tartogatott: a márka visszatér a gyökerekhez, vagyis érkezik az új S40-es is.

Modern formák, rögtön két kiadásbanA V40 aktuális verziója kizárólag kompakt karosszériával volt elérhető – az új generáció mindezt modellcsaláddá bővíti ki. A 40.1 névre hallgató tanulmány a kompakt alaptípus magasított, terepes kiegészítőkkel felszerelt verzióját vetíti előre, amelyet végleges állapotában XC40 néven köszönthetünk. Ezzel szemben a 40.2 egyértelműen szedán kialakítást kapott, vagyis személyében az S40 tér vissza. Az egyelőre kérdés, hogy V40 érkezik-e, és ha jön, akkor az elnevezés hagyományos ötajtóst (mint a jelenlegi generációnál) vagy kombit (mint a korábbinál) takar-e majd.

A két modell két teljesen különböző stílus

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnánk sokat a típusról. Egyrészről ott vannak a látványos formák, amelyek nem takarják, hogy kompakt modellekről van szó, mégis látványos körítést szolgáltatnak az újdonságokhoz – igaz, ez nem meglepő, hiszen a zajos sikerű XC90-től és az S90/V90 párostól merítettek ihletet a tervezők.

Kizárólag turbómotorral - galériaAz új 40-es modellcsalád a márka teljesen új fejlesztésű, CMA névre hallgató platformján valósul meg. Az új platform nem csak technikailag lesz fejlettebb és minőségibb; költséghatékony és moduláris kialakítása szélesebb választási lehetőséget biztosít majd. A hajtást a szokásos kétliteres benzines és dízel duó oldja meg, amely 120-tól úgy 350 lóerőig biztosít majd választást mindenkinek, hatfokozatú kézi vagy nyolcfokozatú automata váltóval. A beszállóknál viszont az új fejlesztésű, 1,5 literes, háromhengeres benzines turbómotor brillírozhat, és egy hétfokozatú, duplakuplungos automataváltó megjelenéséről is hallani – róluk azonban még kevés konkrétumot tudunk. Később konnektoros hibrid verzió megjelenése is borítékolható.

Jövőre szériában

Az új V40 generáció várhatóan 2017-ben száll be az egyre erősödő szegmensbe.

Kommentek