A sajtófotókon M-csomaggal díszítve tündököl a BMW X4 - galéria
A BMW legfrissebb hobbiterepese, a Genfi Autószalonra frissített X3 alapjaira épülő, ám kupészerű sziluettel büszkélkedő, ezáltal pedig a bázisokat biztosító modellnél jóval menőbb X4 alig, hogy néhány hete bemutatkozott, a típus hazai áraira máris fény derült. Az X6-os nagytestvér eladási számaiból kiindulva már előre borítékolható a BMW újabb büszkeségének sikeressége, és biztosak vagyunk benne, hogy az X4 nem csupán világszerte, de hazánkban is komoly népszerűségnek örvend az elkövetkező években.
Az X4 a BMW második kupé-terepese - galériaAz X4 árazását – gyorsan hozzátesszük, hogy BMW-s, illetve prémium szemszögből nézve - nem nevezhetjük elrugaszkodottnak: az X3-assal azonos hajtáslánccal és megegyező felszereltséggel a listaárak szerint körülbelül 7-800 ezer forinttal kell többet otthagyni érte a hazai BMW szalonokban, ami átlagosan alig öt százalékos felárnak felel meg. Az alapárak közötti differencia ennél elrugaszkodottabb, azonban az X4-hez több extra jár szériában (pl. sportosabb differenciál-/kormánymű, xenon fényszórók, tolatóradar, komolyabb, usb-s hifi telefon-kihangosítóval és USB csatlakozóval stb.), amiket nem szabad figyelmen kívül hagyni. Annyit még érdemes tudni, hogy minden X4 szériában megkapja a BMW xDrive összkerékhajtását, és az alap dízelmotort (vagyis a 20d-t) leszámítva a szuper nyolcgangos automataváltó is az összes változathoz jár.
Az X4-be 13 millió forinttól lehet beülni - galériaElső ízben két dízelmotorral (20d és 30d 190 illetve 258 lóerővel) és két négyhengeres benzinessel (20i és 28i 184 illetve 245 lóerővel) érkezik hozzánk a típus, de rövidesen tovább bővül a kínálat: biztosan csatlakozik még a 306 lóerős 35i és a 313 lóerős 35d is. Az X4-klubba való belépést a friss fejlesztésű 20d változat jelenti, egészen pontosan bruttó 12,95 millió forintos indulóáron, ám ha ehhez hozzátesszük a 765 ezer forintot kóstáló automataváltót, akkor máris jó félmillióval olcsóbban jöhetünk ki a benzines 20i modellel 13,15 millióért, amely igaz ugyan, hogy torkosabb kissé, cserébe viszont kulturáltabb. Az azonos motoralapokat használó 28i-ért (15,13 milliótól) további kétmilliót mi nem biztos, hogy kifizetnénk, azonban az (egyelőre) egyetlen hathengeresen, a remek 30d-n már érdemes elgondolkodni, hiszen a bivalyerős dízel méltó menetteljesítményeket kölcsönöz a kupés tetővonalú hobbiterepesnek, miközben fogyasztása meglepően alacsony szinte mozog – igaz, megkérik az árát.
Innen semmi különbség nincs az X3 és az X4 közöttAzonos motorral, alapáron különben 1,3-2 millió forinttal kóstál kevesebbet a praktikusabb, nagyobb hátsó fejtérrel és méretesebb csomagtartóval büszkélkedő X3, azonban a szépség és a különlegesség sosem volt olcsó (főleg nem a BMW-nél), az X4 pedig kétségtelenül egyedibb, kívánatosabb testvérénél, a valósághoz pedig - ahogy fentebb is említettük – hozzátartozik, hogy mindent egybevetve a valós árdifferencia ’csupán’ 700-800 ezer forintot tesz ki. Az X4-hez természetesen extrák egész garmadáját rendelhetjük meg: az autót még divatosabbá varázsoló xLine csomag például mindenképp ajánlható 732 ezerért, de az M-sportcsomag is fogy majd dupla ennyiért.
Egy korrekt X4 már 14-15 millió forintból összeállítható, egy minden jóval megkent 30d-ért ellenben több mint 20 milliót is simán elkölthetünk. A BMW vadonatúj hobbiterepeséről részletesen korábbi cikkünkből, ide kattintva olvashatnak.


