Örök fény - beszámoló a Mercedes-Benz Csillagtúráról

Nyomtatás

„Idén a 60 éves SL-sorozat tiszteletére a Mercedes-Benz hazai vezérképviselete 2012. május 4-6. között ismét megrendezi a Csillagtúrát, ahol az Autó Pult is képviselteti magát egy gyönyörű 1968-as kupéval” – számoltunk be nem is olyan régen. Azóta mi is, és a 280 SE kupé is öregebb lett úgy két héttel és jó pár száz kilométerrel, a Csillagtúra pedig még tágabbra nyitotta sokat látott szemünket. De hogy is történt mindez?

Elszabadságolásom után túlórák kötelességétől roskadozva, alig néhány órát aludva keltem fel pénteken, mégis frissnek, üdének és nem utolsó sorban lelkesnek éreztem magam. Máshogy nem is lehet ez, ha az ember veterán túrára megy, pláne, ha hazánk egyik legnevezetesebb ilyen jellegű rendezvényén, a Mercedes-Benz Csillagtúrán vesz részt. Az elsősorban a márka veteránjai számára rendezett verseny immár hetedik alkalommal vette kezdetét egy pénteki napon, amelyre még komolyabb esőzéseket is ígért a meteorológia, ám a 81 autóból és több száz emberből álló ellentábor szerencsére elvette a felhők kedvét. Bár volt, aki állítólag igen, ám mi egy csepp esővel sem találkoztunk, amelyet az ablaktörlőnk hiányolt is a verseny során és néha-néha önműködően lehúzott egy-egy félkört.

Az elefántcsont Mercedes kupénál nem is választhattunk volna jobb autót a versenyre: a szülinapos SL-ek közül egyediségünkkel, a többi versenyző közül pedig klasszikus megjelenésével és ízléses konfigurációjával ugrott ki a mai CL-ek elődjének tekinthető csillagos. Persze lehet, hogy csak a mi szívünkhöz nőtt közel alkalmi útitársunk, ami továbbra is várja leendő gazdáját a Kultmobil garázsában. Persze objektív észérvek mentén nyilván utazóautóként jobban helyt áll a technikának egy mai nagykövete, de az elegáns kupéval való vonulás olyan hangulattal tölti meg a lelket, amelyet csak nagyapáink idejéből származó, nosztalgikus tárgyak adhatnak. Nem csak az elegancia és a különlegesség számít, hanem a történelem, amely ezúttal egy négykerekű ponton összpontosul, hogy átadja a régmúlt örökké divatos varázsát az utókornak.

Múzeumba vele! – kiálthatják sokan, ám mi ellenszegülünk: az autót arra teremtették, hogy használják, menjenek vele, így nagyobb büntetést nem is tudunk elképzelni egy évtizedeken át veszteglő szépségnek. Ezért is volt nagy öröm látni, hogy a néhány ezertől a többszázezer euró értékű veteránok és youngtimerek vállvetve vonulnak, hogy egy kis versengés és csapatjáték közepette ünnepeljék magukat és faragják örökké álló lélekszoborrá a pillanatot.

De miről is szól ez a verseny? Az idei Csillagtúra az SL-születésnap mellett a kecskeméti gyár körül forgott, így például ennek keretén belül adták át az első magyar építésű B-osztályt, melynek aukciójából származó bevételeit jótékonysági célokra fordította a márka, és a kalapács leütésekor legszélesebben mosolygó Jász-Plasztik Kft. képviselete. Így a túra célja is adott volt: Irány Kecskemét, irány a gyár! Persze kapkodni nem kell – gondoltuk először mi – mégis idős, meglett autókkal vonulunk, amelyre tökéletesen rímelt a Mercedes-Benz telephelyen töltött reggel, ahol ismeretterjesztéssel, beszélgetéssel, ebéddel és gyakorlással tölthették a résztvevők az időt.

Péntek délelőtt – az SL legújabb generációjával az élen – útnak indult a mezőny, az időre történő indítást pedig időre történő érkezés követte. Korábban vagy később befutni tilos volt, amiért büntetőpontok jártak. Az itiner által felvázolt utunk során több 1/100-as (századmásodperces pontossággal kiírt) szakasszal is farkasszemet néztünk, amelyet mi korhűen csupán egy klasszikus stopper segítségével kiviteleztünk. Itt ugyanis a feladat annyiból állt, hogy a felrajzolt/kirakott pályát adott idő alatt teljesíteni kellett – se több, sem pedig kevesebb nem lehetett a szintidő. Az első Le Mans-i rajtot követően (amikor az autón kívülről gombnyomással indítottuk a mérést) fotocellák mérték a másodperceket, így a jó stratégia mellett az autó méreteinek és virgoncságának ismerete nem mellékes tényező volt.

Nálunk ez némileg hiányzott, de talán az első nap végén nyakon csípett 41. helyre büszkék lehetünk – elvégre tapasztalt mezőnyben futottunk, ahol egyesek szabadidejükben még otthon is fotocellával gyakorolnak. Tettük mindezt úgy, hogy közben hamisítatlan versenyhangulatban, nyomás alatt rohantunk végig a napon. Ez nem a munkájukat kiválóan végző szervezők, mint inkább saját tapasztalatlanságunkra vezethető vissza.

Történt ugyanis, hogy az első etap végét ügyesen lavírozva jó fél órával a szintidő előtt értük el, így bőven volt időnk várakozni, beszélgetni. Majd időben „becsekkolva” átnyújtották nekünk a nagy hangsúlyt kapott márkatörténeti verseny első kérdőívét. A meglepően nehéz feladványokkal tűzdelt ezüstös lap furfangjait 20 percig tartott kibogozni és csak utána indultunk tovább, ám az előttünk elterülő 47 kilométerre alig egy óránk maradt. Ez pedig 1/100-akkal és a rendre szép vidékekre terelő, ám emiatt nem a leggyorsabb úton vezető itiner miatt nem túl sok időnek bonyolult. A végeredmény korhoz méltatlan lett, de a koros hölgyet kénytelenek voltunk csikorgó gumikon terelgetni a dobogókői célállomás felé, amelyet így is 6 perc késéssel értünk el. Még szerencse, hogy a szervezők összesen 15 perc késés felett szemet hunynak egy nap folyamán – gondoltuk, ám a sietség tovább folytatódott. Ugyanis még két etap volt hátra, a késést pedig toltuk magunk előtt, így igencsak megsűrűsödtek a navigátori székben helyet foglaló jómagam feladatai.

Szerencsére el nem tévedtünk, miközben a további kérdőívekkel foglalatoskodtam, a tapasztalat pedig jól jött a még inkább eseménydús szombati naphoz, amely egy kecskeméti gyárlátogatást is magában foglalt.

Egy szó, mint száz: a rendkívül színvonalas versenyt végül mindenki sikeresen abszolválta és a jóleső fáradtság ellenére minden arcra kiült a mosoly a záró vacsoránál. Ezt követően a díjak felkonferálása következett, amelyen egyrészt a márkatörténeti versenyen való első helyezéssel megtettük, amit megkövetelt a haza, másrészt ujjonghattunk mi is az eredményhirdető tabella előtt, ugyanis sikerült feljönnünk a 18. helyre. A verseny szorosságát jelzi, hogy ez 1/100-as szakaszonként átlagosan csupán három tizedmásodpercet jelentett. Innen a győzelem és a valós, megingathatatlan tudás még 2 tizedmásodpercre van, de talán mégsem ez a legfontosabb.

Bár a stopperes indulások mindig kellemes izgalommal jártak, a felejthetetlen pillanatokat a közösség, a nézők szeretete és persze a gyönyörű autók okozták, közöttük az elefántcsont színű Mercedes kupéval, amelyet nagyon is könnyű akkora lélekkel felruházni, hogy az kicsorduljon a vaskos, fémmel alaposan kibélelt ajtókon és végül csak a szívünkben találjon elegendő helyet.




Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark