2017. Január 23., Hétfö

Frissitve:09:55:03

Az új Honda NSX az első szuperautó, melyet hölgy tervezett

Nyomtatás

Az amerikai születésű, versenyző felmenőkkel rendelkező Michelle Christensen beírta magát az autóipar történelemkönyvébe. Az új Honda NSX formáit ugyanis az általa vezetett csapat álmodta meg, vagyis ő az első hölgy, aki sorozatgyártású szuperautót tervezett.

Miközben kislányként Christensen ruhákat rajzolgatott, nagykanállal nyelte a benzingőzt. Édesapja ugyanis gyorsulási versenyző volt, a családi garázsban pedig egyebek között Plymouth GTX és Dodge Super Bee is megfordult. Nem csoda, hogy később az egyetemen már a Plymouth Barracuda újraálmodása volt végzős projektje.

Akkor még Michelle nem gondolta volna, hogy mindössze 34 évesen az első hölgy lesz, aki szuperautót fog tervezni. Pedig így történt: 2005-ben friss végzősként csapott le rá az Acura, ahol az ő ZDX koncepciója volt a befutó, így pedig hamar felfelé ívelt a karrierje. Az NSX esetében azért részben kötve volt a keze: a csapathoz 2012-ben csatlakozott, amikor már tanulmány formában a játékszabályok egy részét lefektette a Honda. A végső formák felett viszont már Christensen bábáskodott: nyolcfős csapatával egyik céljuk a felesleges sallangok elkerülése volt.

A szélcsatornás munkák eredménye azt mutatta, hogy nagyobb légbeömlőkre van szükség az új modellen, illetve, hogy módosítani kell a motor helyzetét. Ez Michelle elmondása szerint esélyt adott arra, hogy igazán agresszív formát alakítson ki. „Nem csak lyukakat ütni bele, hogy egzotikusnak tűnjön, hanem elvinni a konditerembe és igazán izmosra megalkotni.

Azt mindenki maga döntse el, hogy mennyire jól végezte munkáját az első női szuperautó-tervező. Az biztos, hogy a hölgyről még hallani fogunk.




Hozzászólások  

 
#1 Andras79 2015-01-21 13:15
Még nem tudom eldönteni, hogy Miss Christensen vagy az NSX néz ki jobban! ;-)))
Idézet
 

Szóljon hozzá!

A hozzászólások nem tükrözik az Autó Pult véleményét, értük az oldal nem vállal felelősséget.
Regisztráljon Ön is! A regisztrált felhasználók hozzászólása azonnal megjelenik.

Share/Save/Bookmark