Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A jelenlegi legfrissebb modell

A Nissan szinte azonnal kultikussá váló szupersport autókat reggeliző szörnyetege, a Nissan GT-R lassan igazi generációváltás elé néz. Évről évre élesebb fegyverré váló, számtalan frissítést megélő modell lassan átadja a helyét a trónkövetelő új generációnak. Andy Palmer, a Nissan vezető mérnöke elárulta: „igen, a következő generációban szerepe lesz az elektromos hajtásnak".

 

A vezető elmondása szerint "az autók valamilyen módon történő villamosítása elkerülhetetlen a jövőben, ezek a várható fejlesztések pedig olyan sportautókban is jelen lesznek, mint a Nissan GT-R.” Egyelőre még nem váltja ki a belső égésű motorokat a teljes villamos hajtás, ellenben vitathatatlan előnyeit hibrid rendszerben a sportautó előnyeire fordítanák. A nagy nyomatékű elektromos motor segíthet kiküszöbölni az alacsonyabb fordulatokon fellépő nyomatékhiányt, valamint a manapság oly fontos károsanyag-kibocsátás csökkentésében is jelentős szerepet játszana a hibrid rendszer. Palmer szerint ez egy „win-win” szituáció, amelyet maximálisan kihasználna az új GT-R. Ám addig is, 2014-ben jön az utolsó frissítés, a Nismo modell.

A Nissan GT-R 2007 óta izzasztja meg a konkurenciát, és fut bámulatos köridőket a Nürburgring-Nordschleifén. A V6-os, 3,8 literes biturbós motorja kezdetben 485 lóerővel bírt, de a folyamatos finomítások lévén a jelenlegi modell már 545 lóerővel borzolja a kedélyeket. A tetemes önsúly ellenére bámulatos, 2,7 másodperces 0-100-as gyorsulás olyan autókkal versenyez, mint a Lamborghini Aventador, vagy a legfrissebb Porsche 911 Turbo S. Bele sem merünk gondolni, hogy a gyári tuningrészleg, a Nismo mit fog kihozni belőle a 2015-ös generációváltásig.

Nissan GT-R Track Pack Edition

Palmer továbbá azt is megerősítette, hogy a szokásos évenkénti frissítések nagy dobása lesz a 2014-es Nismo modell, amely tökéletesen fog illeszkedni az autó eddigi filozófiájához. Még precízebb, még gyorsabb gépet fognak alkotni. A fizikai törvényeket már az eddigi variánsok is feszegették, a Nismo modellel pedig valószínűleg egy elsöprő Nordschleifés köridőt fogunk kapni a közel 1,7 tonnás cirkálótól. A szokásosnak mondható aerodinamikai és motorfejlesztéseknek, valamint a tömegcsökkentésnek köszönhetően minden bizonnyal megfelel majd a rajongók által is támasztott elvárásoknak a frissített modell.

A tesztpilóták között nem kisebb név is szerepel, mint az ex-F1-es pilóta, Sebastien Buemi, aki a leggyorsabb köridőt futotta az autóval. A teszteredményeket a Tokiói Autószalonon fogja nyilvánosságra hozni a gyártó a Nissan GT-R Nismóról. Mi lelkesen várjuk a legújabb híreket a szörnyetegről. Addig is, érdemes megtekinteni a jelenlegi Nissan GT-R 0-100 km/h-s gyorsulását az alábbi videón, 01:50-től.