A 2008-as gazdasági válság után az autóipar talán még az átlagosnál is nagyobb mélyrepülésbe kezdett, azonban manapság, hat évvel a hatalmas hanyatlás után egyre biztatóbb információkat osztanak meg velünk a gyártók az eladásiakkal kapcsolatban. Köztük is élen járnak a prémiumgyártók, melyek közül páran nem csak újra erőre kaptak, hanem rekordokat döntögettek 2014 első félévében.
A BMW-től érkező jelentések szerint a csoport közel százéves történetének eddigi legerősebb félévét könyvelhette el idén, ami nem is csoda, hiszen fennállásuk óta először érték el hat hónap alatt az egymillió példányos eladási álomhatárt. Az 1.020.211 jármű persze nem kizárólag a BMW márkanév alatt futó típusokra értendő, hiszen ebben az óriáscég által tulajdonlott összes gyártó értékesítési adata szerepel, így a MINI-é, a Rolls-Royce-é is – még ha utóbbi nem is jelent hatalmas pluszt a számok tekintetében.
Nem csak féléves, hanem havi bontásban is felfelé ível a BMW pályafutása, hiszen a legsikeresebb hónap éppen az utolsó volt. Júniusban összesen 164.214 BMW-t értékesített világszerte a vállalat, ami 7,3 %-os növekedést jelent az előző év júniusához képest. Január óta egyébként összesen 886.347 autót értékesített a márka, ami 10,2 %-kal jobb eredmény, mint a tavalyi. Ebből a 3-as sorozat vette ki leginkább a részét: 233.438 példány talált gazdára. A második legnépszerűbb modell az 5-ös, melyből 193.560 darab kelt el, de a többi típus is igencsak szép eredményeket ért el, arról nem is beszélve, hogy hamarosan olyan újdonságok jönnek, mint a 2-es Active Tourer és az X4. A szupermodern, elektromos i3 is jól fogy, hiszen az 5.396 eladott villanyos az alternatív hajtáslánccal rendelkező négykerekűek szegmensében igencsak szép mutató.
A MINI is beindul majd
A BMW Group rekordját ráadásul a modellváltás miatt viszonylag kevés eladást produkáló MINI – amelynek új generációjából így is 12.862 darabot tudtak eladni – nem erősítette túlságosan, viszont a márka kétkerekű kínálatából közel 71 ezer darab talált gazdára. A csoport luxusmárkája, a Rolls-Royce is több mint 33 %-os n9vekedést tudott elkönyvelni, így a maga 1.968 eladott modelljével is erősítette valamelyest a számokat. Ugyan Ázsia kiemelten fontos szerepet játszik a BMW stratégiájában, az Európában értékesített 445.808 BMW és MINI továbbra is az öreg kontinenst teszi a legnagyobb felvevőpiaccá az előbb említett keleti kontinens közel 322 ezres adataival szemben.
Mindeközben a Mercedes-Benz sem marad el a nagy riválistól, hiszen a csillagos gyártó – akárcsak bajor vetélytársa – szintén történelmi rekordot könyvelhetett el 2014 első felében. A tavalyi esztendőhöz képest 12,8 %-kal több autót adtak el, ami szám szerint pontosan 783.520 darabot jelent, amiből csak a múlt hónapban több mint 142 ezer talált gazdára. A stuttgartiak számára is nagyon fontos a kínai piac, ahol 37,5 %-os növekedést értek el – ráadásul az ő kínálatuk is nemrég indult nagy megújulásnak.
A Mercedes-Benz is szárnyal
Nem csak a németek villognak, hiszen a híres-neves brit márka, a Bentley – mely egyébként a Volkswagen konszern tulajdonában van – szintén 95 éves fennállásának legsikeresebb első hat hónapját produkálta. 5.254 autót adtak el, ami 23 %-os növekedést jelentett. Talán már mondani sem kell, hogy Kínában 61 %-ot emelkedtek az értékesítési számok, ami 1.318 eladott példányt takar – ezzel pedig majdnem beérték az 1.388 darabbal legsikeresebb amerikai piacot. A prémiumgyártók tehát szárnyalnak, amit mi sem mutat jobban, mint a történelmi csúcsokat döntögető adatok. Reméljük ez a tendencia az elérhetőbb árú márkáknál is megjelenik majd a közeljövőben.
