Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az Aston Martin és a Red Bull Racing (RBR) már korábban bejelentette, hogy közös erővel egy szupermodern sportautó fejlesztésén dolgoznak, aminek célja nem más, minthogy a világ egyik leggyorsabb – és persze egyik legdrágább – szériagyártású négykerekűje legyen. A modellre pedig nem is kell tovább várni, hiszen ma délután leleplezte a két cég a félelmetes gépet, amit AM-RB 001 névre kereszteltek.

A versenypályák új királya az utcai autók közöttAzt is tudjuk, hogy nem meglepő módon garantáltan nem fog túl sok készülni a rakétából: az előzetes információk alapján 99 és 150 között lesz a legyártott darabszám, amibe az összes eddigi prototípus, valamint a 25 darab tervezett pályaváltozat (ami természetesen nem is kap utcai forgalmit) is benne foglaltatik, vagyis durván úgy számolhatunk, hogy mintegy 100 AM-RB 001-re csaphatnak le a dúsgazdag autógyűjtők vagy éppenséggel –rajongók.

Akár egy valódi versenyautó is lehetne a forma alapján az Aston Martin és a Red Bull Racing közös gyermeke

A modellnek már a megjelenése is lehengerlő, alapvetően pontosan úgy néz ki a négykerekű, mintha egyenesen a versenypályáról érkezett volna. És ezzel nem vagyunk messze az igazságtól, ugyanis egyrészt a gyártók bejelentették, hogy az AM-RB 001 minden porcikájában versenytechnika lapul, nem mellesleg pedig közel olyan gyors az autó állítólag, mint egy LMP1-es, vagyis csúcskategóriás Le Mans-i versenyautó.

V12-es szívómotor repíti, és nagyon könnyű lesz...És ezt el is hisszük, merthogy a két cégnél versenytapasztalatból bizony akad bőven. A gyorsaságban persze kulcsfontosságú szerep jut az aerodinamikának, amivel kapcsolatban csak annyit nyilatkoztak egyelőre az illetékesek, hogy az aerodinamikai színvonala a gépnek olyan magas, hogy az mindeddig elképzelhetetlen volt egy utcai autó esetében. A technikai részleteket egyelőre sajnos homály fedi, de annyit azért halkan megsúgtak a gyáriak, hogy egy magas fordulatú szívó V12-es középmotor gondoskodik a meghajtásról, és ami a legmegdöbbentőbb, az a beígért 1:1 arányú tömeg/teljesítmény arány, vagyis az autó lóerőben mért csúcsteljesítménye nagyjából megegyezik majd kilogrammban kifejezett tömegével.

Egyelőre nem sokat tudunk az AM-RB 001-ről, de az látszik rajta, hogy brutális...

Állítólag minden kilóra 1 lóerő jut - galériaÉs ha abból indulunk ki, hogy egy V12-es szívómotorból, ami minden bizonnyal az Aston Martin meglévő 7-literes V12-esére épül, fizikailag nem igazán lehet többet kihozni szériagyártásban 850-900 lóerőnél (legfeljebb akkor, ha a 7 literes hengerűrtartalmat jelentős mértékben megnövelik), akkor ez egyben azt is jelenti, hogy az autó üres tömege bőven 1 tonna alatti értéket sejtet, ami egyszerűen lenyűgöző érték lenne – nem is kérdés, hogy garantáltan a legkönnyebb és legmerevebb anyagokat használják a gyártók. Természetesen amint újabb technikai adatok látnak napvilágot a világ egyik leggyorsabb, és vélhetően ezzel egyidejűleg egyik legdrágább szériagyártású négykerekűjével kapcsolatban, azonnal referálunk, Olvasóinknak de addig is, csodálják meg az AM-RB 001-et a közzétett hivatalos képeken.