Új szalonban, elegánsabb körülmények között lehet ezentúl megvásárolni a Jaguar modelleket is, így többek között az újdonságként jelentkező friss XF-et, amely új hajtásláncával nagy érdeklődésre tarthat számot.
Közel 14 millió a beugró, igaz ezért már sokat kapunk.Főleg, mert az újdonságot éppen a belépőmotor jelenti: a Land Rover Evoque-ból is ismerős, 2,2 literes 190 lóerős (450 Nm) adja ezentúl az XF legszerényebb teljesítményű változatának szívét, amely az új, nyolcsebességes automatával magas fokú hatékonyságról tesz tanúbizonyságot. Erről tanúskodik a vegyes körülmények közötti 5,4 l/100 km-es gyári fogyasztási adat is, miközben azért a menettulajdonságok sem adnak okot panaszra. A 8,5 másodperces 0-100-as sprintadat és a 225 km/h-s végsebesség például megegyezik a korábban tesztelt BMW 520d általunk mért adatával, igaz, a jelenlegi euró árfolyam miatt nála magasabb alapárra – 13,8 millió forintra – számíthatunk, viszont jobb alapfelszereltség mellett.
Akinek ez kevés, az egy méretosztállyal feljebb háromliteres, V6-os dízelmotort talál. Az érte kért 1,94 millió forintos különbségért 240 lóerőt és 500 Nm-t kapunk, ami 7,1 másodperces 0-100-as sprintre és 245 km/h-s végsebességre elég, igaz 9 deciliterrel megnövekedett fogyasztás árán. Egyébként a legfőképp 100 km/h felett ereje teljében lévő erőforrás korábbi összehasonlítónkból is ismerős lehet.
Innen a következő lépés kissé merésznek hangzó 1,23 millió forintra van ugyanezen erőforrás 275 lóerős kiadásának (600 Nm) képében, igaz, a plusz teljesítmény 6,4 másodperces 0-100-as sprintet és elektronikusan szabályozott 250 km/h-s végsebességet szavatol, változatlan fogyasztás mellett. Esetében 18 millió forintos alapárról beszélünk; természetesen automataváltóval.
Aki igazi őserőt akar, annak a benzinesekre kell átnyergelnie. Itt egyetlen alternatívaként az ötliteres V8-as szerénykedik a maga 385 lóerős teljesítményével és 515 Nm-es nyomatékával. Az 5,7 másodperces gyorsulási és 11,1 literes fogyasztási adattal rendelkező kiadás nem csekély alapárát a regisztrációs adó is alaposan megnöveli, így végül 23,1 millió alatt jelenleg nem úszhatjuk meg a különleges finomságot.
Persze ha a túláradó teljesítményt nyomatékosabban szeretnénk utcára, sőt, akár versenypályára vinni, érdemes a kompresszoros XFR mellett döntenünk. A jutalmunk 510 lóerő és 625 Nm lesz, 4,9 másodperces 0-100-as sprinttel és 12,5 literes vegyes fogyasztással. A modell alapára jelenleg 31,5 millió forint – igaz, ebben a különleges státusz mellett már körülbelül 2,8 millió forintnyi extra felszereltség is benne foglaltatik. A dízelekhez képest feltűnően magas fogyasztás egyik oka, hogy a V8-as hajtáslánc még a hatfokozatú automatát kapja, a legmagasabb fokozat esetében is valamivel rövidebb áttétellel.
A közel ötméteres szedán alapfelszereltsége 17 ill. 18 colos kerekeket, tempomatot, 2-zónás automataklímát, négy irányban elektromosan állítható bőr-Alcantara üléseket, 400 W-os hifit, multifunkciós kormányt és xenon fényszórót is tartalmaz.
Körülbelül 330 ezer forintért lehet a miénk a Luxury csomag, ami bőrkárpitozást és hat irányban elektromosan állítható üléseket tartalmaz. Innen épp 600 ezres ugrás a Premium Luxury szint, amely még finomabb bőrrel borított, 10-irányban állítható, memóriás üléseket kínál, melynek kárpitjából az alapverziókhoz hasonlóan a műszerfalra is jut.
Körülbelül 16 millió a reális beugró - de 35-ig felmehetünkHa helyettük a Portfolio csomagra szavazunk, további mintegy 2,1 millió forint távozik a pénztárcánkból. Cserébe a fentieken felül még jobban személyre szabható, fűthető/hűthető üléseket, kontrasztvarrást és prémium szőnyegeket kapunk, még nagyobb luxussal felruházva az XF belterét.
Emellé az extralistáról még gazdagon válogathatunk, így összességében egy jól, de reálisan extrázott XF 2.2D esetében körülbelül 16-16,5 milliós árral számolhatunk. Az újdonság már megrendelhető a kereskedésben.





