
Épp egy hónapja számoltunk be Olvasóinknak arról, hogy a Ford hivatalosan is megerősítette a Focus RS harmadik generációjának érkezését. Azt is megtudtuk, hogy a sportmodell szívét a Mustangtól örökli, pontosabban az amerikai izomautó alapmotorjának továbbfejlesztett változata gondoskodik majd a villámgyors kék oválos meghajtásáról. A teljesítmény még nem ismert, de a találgatások közel 350 lóerőről szólnak, ami kissé meredeknek hangzik annak tudatában, hogy csupán az első kerekeket bombázza majd a komoly erő.
A technikai oldalról továbbra sincsenek pontosabb információink, a Ford azonban a mai nap folyamán kiszellőztetett egy ízelítő videót, amelyen az új Focus RS-t űzik keményen a tesztelők, a kisfilm végén pedig az autó debütálásának időpontja is kiderül: február 3-án, vagyis alig két hét múlva rántja le a leplet a gyártó büszkeségéről, mi pedig ígérjük, hogy mindent meg fogunk írni Önöknek a kompaktok egyik leggyorsabbikáról. Bár sokan bánkódnak az öthengeres, brutális hangú erőforrás elvesztése miatt, teljesítményből biztosan nem lesz hiány, s vélhetően az autó súlyelosztása is jobb lehet a könnyebb motornak hála, ami izgalmasabb vezethetőséget eredményezhet, főleg a várhatóan alacsonyabb tömeg révén.
Az 50 másodperces ízelítő videót fentebb végignézhetik, mi pedig már alig várjuk, hogy végre minden lényeges információ kiderüljön a Ford izgalmas modelljéről, ami mint kiderült, globális típus lesz, így nem csak Európában, de a világ szinte minden táján kapható lesz. Korábbi cikkünkből, ide kattintva több előzetes információt is olvashatnak az autóról.
