Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A technika fejlődését a szuperautók világa jórészt kétarcúan kezeli: a teljesítményfokozó eljárásokat szinte azonnal bekebelezi, míg a gazdaságosság jószerivel másodlagos szempontnak tekinthető. Mára azonban a túláradó erő mellett megkövetelendő a mértéktartóbb étvágy is, így nem meglepő, hogy a menetpróbája alkalmával is vallatott Lamborghini Aventador példának okáért hengerlekapcsolással küzd az elfogyasztott literek ellen.

A 2013-as modellévű példányokat az olaszok már olyan képességekkel látják el tehát, amilyeneket eddig egyetlen Lamborghini esetében sem láthattunk. Amennyiben szükséges, a tucatnyi henger mind működik és vasat gyúr, ám részterhelésen, illetve alacsony terhelésen hat kiszáll a játékból és a maradék termeli meg a meghajtáshoz szükséges energiát.

 

Ráadásul nem is állapodtak meg ennyiben a mérnökök, a kisebb autóknál jól bevált start-stop rendszerrel spékelték meg az egészet, amelynek köszönhetően a motor 180 milliszekundum alatt képes reagálni a gázpedál lenyomására, így valóban gyors és ügyes szerkezetről van szó, igaz, a rajongók talán meglepődve szemlélik majd, ahogy a hangjáról híres autó elhallgat a piros lámpánál. További finomság, hogy akkumulátor helyett kapacitásokat használnak a szakemberek, aminek köszönhetően újabb 3 kg-tól szabadult meg az autó.

Az említett újdonságoknak köszönhetően az Aventador fogyasztása jelentősebben mérséklődött, hiszen a korábban produkált 17,2 literes átlag helyett immáron 16 literrel is beéri az új modell, ami persze továbbra sem környezettudatos, hiszen mindez 370 g/km-es CO2 kibocsátásnak felel meg, ami egy utcai autó hasonló értékének is háromszorosa, egy elektromos autó európai mix szerinti egyenértékének pedig majd' tízszerese.

 

Az üzemanyag hatékonyabb felhasználását célzó módosítások mellett a némileg elkényelmesedett fogyasztók szemszögéből is érdemszerű bevatkozásokat is eszközöltek a Lamborghini emberei: áthangolták a futóművet, aminek köszönhetően komfortosabb lett a szuperautó. Az utastérben a minőségibb váltókapcsoló, a módosított óracsoport, illetve a szénszálas kiegészítők jelentenek újdonságot. A frissült Aventadort Párizsban mutatják be az olaszok, ahol természetesen mi is lecsapunk rá.