Felfrissült a Land Cruiser. A változások a ledes nappali menetfénnyel marconább orrot eredményező első, valamint a letisztultabb hátsó lámpákon azonnal láthatóak, de a lemezek alatt is alaposan újított a Toyota.
Messzebbre nyúlik az orra - galériaA 60 éves terepes ikon három- és ötajtós verziója egyaránt 20 mm-rel hosszabb lett a frissítés hatására, amely az átformált első lökhárítónak köszönhető. Így a tengelytáv, ezáltal pedig a kiemelkedően jó, 10,4 és 11,6 méteres fordulókör sem változott. A nagyobb túlnyúlás ellenére maradt a 32 fokos első terepszög, amely mellé továbbra is 25 fokos rámpaszög és 22 fokos hátsó terepszög csatlakozik.
Nem csak a nappali menetfény lett ledes, de felár ellenében a teljes első fényszóró a hatékonyabb világítási rendszerrel bír. Az átformált 17 és 18 colos kerekek mellett új színek is kerültek a palettára. Ennél is fontosabb a belső tér megújulása, amely főleg a műszercsoport színesre váltó kijelzőjén, valamint az új 7 colos központi kijelzőn érhető tetten, melynek környékén átrendezték a klíma, valamint az audiorendszer vezérlőit.
A belső térben szinte mindent átrendeztek
A műszerek között immár színes kijelző kap helyetEmellett az ülések kialakítása is enyhén változott, valamint új színek kerültek a kínálatba. A második üléssor az eddigi 33,8 helyett már 46 fokos tartományban dönthető, ami a nagyobb variálhatóság mellett megkönnyíti a be- és kiszállást a harmadik üléssorban helyet találók számára. Egyúttal a középen, szélül ülők háromállású ülésfűtéssel is gazdagodnak. A terepes rendszereket is új helyről kezelhetjük, melyhez a feláras adaptív futóműrendszer kapcsolója csatlakozhat. Apró, de nagyon fontos aspektus, hogy az akkumulátor védelme érdekében még a rajthagyott gyújtást is automatikusan leveszi a rendszer 20 perc után.
A remek terepjárási képességeket továbbfejlesztették a mérnökök. A hagyományos és az elektromosan vezérelhető dinamikus futóműrendszert is átdolgozták, miközben a hangszigetelést hatásosabbra vették. Az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul pedig négylengőkaros futómű lengéscsillapítóját a megbízhatóság és a stabilabb viselkedés jegyében módosították a mérnökök. A felár ellenében elérhető, KDSS névre hallgató dinamikusan állítható futóművet teljes mértékben újragondolták, így az még több kompromisszummal képes leszámolni. Terepen az aktív menetstabilizáló immár nem csak fékezéssel, de szükség estén gázadással is fokozza a képességeket.
A motortérben megmarad a háromliteres, négyhengeres turbódízel, ami továbbra is 190 lóerőt és 240 Nm nyomatékot bocsájt a vezető rendelkezésére. A hatfokozatú kézi és az ötfokozatú automataváltó szintén változatlan, viszont a Land Cruiser 0-100-as gyorsulási adatát a valósághoz közelebbivé módosították: váltótól függően 11,4, illetve 11 másodpercre számíthatunk. A végsebesség 175 km/h. A fogyasztáson enyhén csiszoltak: az eddigi 8,1 liter helyett a gyáriak szerint 7,9-ből tehetünk majd meg 100 kilométert.
Az újdonság először a két hét múlva kezdődő Frankfurti Autószalonon lesz látható a nagyközönség számára, miközben az első példányok várhatóan az év legvégén érkeznek meg a kereskedésekbe.




