
A cím láttán talán néhányan furcsa tekintettel kattintottak a cikkre, azonban egy fontos dolgot már az elején le kell szögeznünk: a március elején megválasztott COTY Év Autója és a Világ Év Autója cím nem ugyanaz. Előbbi csupán Európára, míg utóbbi a világ minden szegletére kiterjed – noha az idei jelöltek között rengeteg átfedést vélhetünk felfedezni.
A rangos cím idei legnagyobb nyertese minden kétséget kizáróan a Mercedes-Benz, mely a C-osztály Világ Év Autója győzelme mellett – amely éppen a másik választáson győztes Volkswagen Passatot utasította maga mögé – több kategóriában is ünnepelhetett. A luxusautók között az S-osztály Coupe diadalmaskodott, míg a teljesítményorientált jelöltek közül az AMG GT vihette haza a díjat – ezzel háromra növelve a németek idei szobrocskáinak számát.
A C-osztálynál landolt a rangos serleg
Persze nem csak ebben a három szegmensben hirdettek győztest: a zöld autók között a BMW i8 hódította el a serleget, méghozzá teljesen megérdemelten. A bajorok hibrid sportautója tesztünkön is bizonyított: egyedülálló képességei és technológiai újításai révén nem sok típus képes versenyezni vele, hiszen nem csak teljesítménye, hanem hétköznapi használhatósága is igazán dícséretes. A többi jelöltet egyébként ide kattintva vehetik szemügyre.
Végül, de nem utolsó sorban a formatervezési kategóriában a franciák meghökkentő vonalakkal operáló négykerekűje, a Citroën C4 Cactus aratta le a babérokat. Az ítészek indoklása szerint az autó olyan akár egy „lélegzetnyi friss levegő”, mely – egy kis képi csavarral élve – felkavarta az autópiac állóvizét. A COTY Év Autója és az Autó Pult Év Autója díjkiosztó után tehát a Világ Év Autója cím is a helyére került, és az eredmények ugyan minden esetben eltérnek valamelyest, a fő csapásirány mindhárom fronton hasonló volt – ami persze nem véletlen.
