
A Volkswagen nagy múlttal rendelkezik a sportkompaktokat illetően, sőt, ha úgy vesszük, ők a műfaj alfája és omegája, hiszen a Golf I GTI volt az első ilyen modell. Mára már a stílus a kisebb kategóriákba is bekúszott, így nem meglepő, hogy az ellenfelek erős törpéire az up! felmérgesített változatával válaszol a wolfsburgi gyártó.
A Volkswagen up! GT izgalmasnka ígérkező koncepciója ráadásul már nem csupán álom, hiszen már 2013-ban a szalonokba kerülnek az első eladásra szánt példányok. A morcos törpe gyakorlatilag a konszern legkisebb modelljeként kap erősebb motort és sportosabb futóművet. A kétkedők számára az ellenfeleket tudom sorolni: a Renault Twingo RS vagy a Swift Sport számos élménydús kilométert tartogat a tulajdonosok számára, annak ellenére, hogy méretük parányi. Mondhatnánk úgy is, hogy így a móka még koncentráltabb.
A motorháztető alatt az egyliteres háromhengeres 60, illetve 75 lovas változatai dolgoznak a hétköznapi verziókban, ám a sportváltozat ennél nyilván többet kíván.

Öblösebb erőforrásra azonban ne is számítsunk, marad a kis háromhengeres, ami egy turbófeltöltőnek hála 110 lóerő és 163 Nm leadására lesz képes. A nyomaték az első kerekekhez hatsebességes kézi váltón át továbbítódik. Habár ez a ménes kisebb, mint a Twingo 133 vagy a Swift 136 fős serege, a 100 kg-os előny akár el is tüntetheti az up! teljesítménybeli hátrányát.
Kívülről a dupla kipufogóvég, a tetszetős hátsó szárny és egyéb kiegészítők, illetve a nagyobb méretű felnik különböztetik meg az erősebbik verziót, belül természetesen sportülések és a stílushoz passzoló betétek jelzik a mérgesebb kiadást. A gyártó repertoárjába kellemesen fog passzolni a kis up! GT; a Golf GTI, illetve a Polo GTI által megkezdett sor így válik teljessé.
Ráadásul ezzel még nem is tudtunk le mindent, ugyanis 2013-ban már elektromos verzióval is jelentkezik az up!, sőt, az év vége felé egy CNG gázzal hajtott példányt is hadrendbe állítanának a wolfsburgiak.
