Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Az elektromos autók helyzete egye elkeserítőbb képet fest, hiszen még a legnagyobb autóipari óriások fejszéje is beletörik a piaci bevezetés kemény fájába. A problémakör igencsak szerteágazó, de leegyszerűsítve a lényeg mégis az, hogy a hiányos infrastruktúrához is kötődő kétes hatékonyság, és a drága akkumulátorokhoz társuló szerény hatótávolság mellett a fejlesztési költségek vételárba való begyűrűzése gátat szab a versenyképességnek.

Tökéletesen használható, ám egyszerűen drága típusoktól búcsúzunk

Ezúttal már a Citroën és a Peugeot mondott le a Mitsubishi által fejlesztett, és viszonylag ígéretes C-Zero, illetve iOn további forgalmazásáról, hiszen a kétmilliós autók használati értékével és komfortérzetével bíró csöppségek nyolcjegyű összeghez konvergáló árcédulája nem nyerte el a vásárlók bizalmát, így gyakorlatilag a becsült keresletnek megfelelő mennyiség két százalékát sem sikerült értékesíteni.

A további megrendelések lefújása bizony nem kis érvágást jelent a japán gyártó számára, amely azonban már kényszerű okokból sem tagadhatja meg a lapunk kezei között rekorderré vált i-MiEV-et, ami ezzel továbbra is híveit keresi.

A Mitsubishi egyelőre kitart

A kiemelkedően prémium, és ezzel a Giffen-javak kategóriáját gazdagító típusoktól eltekintve tehát jó eséllyel lemondhatunk az elektromos autókról, melyek a ’hagyományos’ energiahordozók még drasztikusabb drágulásáig látszólag nem lehetnek versenyképesek, igaz, autóipari szakemberek a technológiát mindig is amolyan hiánypótlónak tartották a hidrogénhajtás műszaki problémáinak kiküszöböléséig.

(A magyarországi importőrök hivatalos állásfoglalása egyelőre várat magára, de annyi szinte bizonyos, hogy készletről továbbra is elérhetőek az elektromos kisautók.)