Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A szimpatikus koreai SUV már tesztünkben is korrekt produkciót mutatott, s többek között remek ár-érték arányával vonta magára a figyelmet, ám néhány apró, de annál bosszantóbb hibájára is fény derült. A SsangYong Korando a minap frissült, aminek eredményeképp nem csupán modernebb ruházatot visel, de fájóbb hibáit is javították a szakemberek.

Hátul alig nyúltak hozzá - galériaA legfontosabb és a legjobban észrevehető differencia az elődhöz viszonyítva az új orr, amivel pofásabb, modernebb, tetszetősebb a Korando, s a SsangYongok korai csúnyaságának már nyomát sem találjuk. A határozott, divatos formázású fényszórók immáron a kihagyhatatlan ledes menetfényt is tartalmazzák, az újrarajzolt hűtőmaszk pedig a szintén módosított lökhárító légbeömlőjére rímel. Egységes tehát a frontrész, kicsit agresszívabb a korábbi verziónál, ám minden kétséget kizáróan előnyére vált a koreainak a ráncfelvarrás.

Hátul már óvatosabbak voltak a gyártó munkásai, itt csupán az új lámpákat említhetjük, továbbá kapott a Korando egy szett friss könnyűfém felnit. A lényeges, előrelépést jelentő változtatások viszont az utastérben keresendőek.

A gusztusosabb alumínium és fabetét leginkább csak a látványt szolgálja, de az új középkonzol már funkcióiban is sokat ad, a jobb anyagok pedig a minőségérzetet hivatottak javítani.

Erre nagy szükség volt már - galériaA korábbi, logikátlanul és kissé érthetetlenül működő fejegység helyére immáron 7 hüvelykes érintőképernyős multimédiás rendszer költözött, s tartalmazza a navigációt és az Infinity prémium hifit. Új a klímakonzol, ráadásul mostantól már az ülésszellőztetés sem marad le az opciós listáról, de pipálható lesz a kulcsnélküli rendszer, valamint a keréknyomás-ellenőrző is.

A gyártó büszke rá, hogy az említettek mellett a motortartó bakok áttervezésével és a vázszerkezet szilárdságának javításával mintegy 10 százalékkal sikerült csökkenteni a zajt és a vibrációkat, így komfort terén ugyancsak előrelépést könyvelhet el a SsangYong.

A motorházban a koreaiak saját, remekül dolgozó kétliteres dízelmotorja dohog továbbra is 149, illetve 181 lóerős teljesítményszinten, csúcsnyomaték szempontjából mindkettő 360 Nm-t tud. A hatékonyabb üzemet most már Eco mód segíti, így 8,4 százalékos csökkenést követően 7,8 literre mérséklődött az automata váltóval szerelt modellváltozat étvágya, miközben a kézi kapcsolású szerkezettel akár 5,8 literrel is megelégszik a friss Korando.

A felsorolt változtatások így együtt roppant kecsegtetőek, így nem csoda, hogy a hazai bemutatkozást követően tárt karokkal várjuk a tesztautót, hogy magunk is megtapasztaljuk, mekkorát lépett előre az alapos és okos frissítéssel a SsangYong.