Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Április 20-án kezdetét veszi a Pekingi Autószalon, így nem csoda, hogy az újdonságokkal kapcsolatos információk hada lát napvilágot akár hivatalos, akár nem hivatalos forrásból érkezve. Noha a Hyundai részéről még nem kaptunk gyári anyagot az új crossoverrel kapcsolatban, az ix25 első fotói azonban már árulkodnak a jövevényről.

A küllem részéről persze nagy meglepetést nem tartogattak nekünk a koreaiak, a tesztünkben is szereplő ix35 és a többi Hyundai által kijelölt úton halad az Opel Mokka ellen ringbe szálló ix25. Ahogy a rosszabb minőségű fotón látszik, egyedül a hűtőmaszk kialakítása tér el picit a márkatársakétól, de a stílus és a sziluett persze már ismerős.

A technikai alapokat a második generációját taposó i20 adja, az összeszerelés pedig majd Kínában történik, Hyundai és partnere együttműködésének jegyében.

Nem meglepő, hogy pont a legnagyobb felvevőpiaccal rendelkező Kína ad majd otthont a gyártásnak, de az újdonság természetesen globális modell lesz, tehát hazánkban is begördül majd a kereskedésekbe.

A motorháztető alá az i20-as repertoárjában is szereplő motorok kerülnek, de a későbbiekben újabb, takarékosabb kis lökettérfogatú benzinmotor, valamint három- és négyhengeres dízelek érkezésére számíthatunk. Az újdonság bemutatkozásáig pedig már csak napok vannak hátra, s vélhetően még a hivatalos premier előtt minden fontos információt közzétesz a Hyundai az ix25-tel kapcsolatosan.