Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Bár a Ferrari 2008-ban bemutatott kétszemélyes keménytetős kabriójának (amely különben az első fémtetős nyitható tetejű modellje a cégnek) nincsenek problémái az eladási adatokkal, az olaszok úgy döntöttek, hogy jövőre felvarrják a típus ráncait - a változások azonban a megszokottaktól ellentétben ezúttal sokkal inkább a technikát érintik, mint a megjelenést.

Mindenesetre, az orrmotoros sportautó formáit alig bántják a tervezők, így tényleg nagyítóval kell majd keresni a változtatásokat, sőt, nagy eséllyel még a legszakavatottabbak sem fogják észrevenni a különbségeket.

De ami sokkal fontosabb, hogy a California szíve modernebb lesz: az F430-ból származó, de jelentősen áthangolt V8-as erőforrás a mostani kivitelben 460 lóerő és 485 Nm-es maximális forgatónyomaték leadására képes, míg a jövőre érkező, és vélhetően a márciusi Genfi Autószalonon bemutatásra kerülő frissített példányok motorja immár 490 lóerőt és 506 Nm-t tud majd, ráadásul állítólag takarékosabb is lesz a pörgős szívó benzines. A jelentős „plusz” egy új kipufogórendszernek és az áthangolt motorvezérlő elektronikának köszönhető.

Mindemellett a tömeg is csökken várhatóan vagy 30 kg-mal, és mindezeknek köszönhetően a modell a százas sprintet az eddigi 4 szekundum helyett immár akár 3,8 másodperc alatt teljesíteni képes. A hátsókerekes sportautóhoz különben továbbra is szériában jár majd a márka modern hétsebességes duplakuplungos automataváltója.

Mindezek mellett értesüléseink szerint az állítható futómű gyorsabban fog reagálni az újdonságban, s a multimédiás rendszer is "okosodik", de a hivatalos bejelentést követően nyilván részletesebb információkra is fény derül.