Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Joggal várhatjuk még az idénre a 2004-ben bemutatkozott 1-es BMW második generációját, arról ugyanis a hírek szerint még az őszi Frankfurti Autószalonon lerántják a leplet a bajorok. A közelgő időpont miatt már rengeteg kémfotón láthatjuk az újdonságot – ezúttal egy igazoltatás során, az induló csúcsmotorral kapták lencsevégre ügyes kezű fényképészek.

Növekvő méretek, fejlettebb hajtásláncok - galériaAz M-sportcsomaggal felszerelt, még mindig ügyesen álcázott 135i-nek ezúttal már a belső terébe is betekintést nyerhetünk, miközben az a legsportosabb verziók megjelenését is sejtetni engedi. Az is jól látszik, hogy az új modell az elődnél jóval nagyobb dimenziókat kap. A motortérben az aktuális BMW motorokat találjuk majd – beleértve a 28i sorhatosát helyettesítő kétliteres turbómotort. Az új, kisebb lökettérfogatú, feltöltött négyhengeresek csak később kerülnek be a kínálatba.

Hátulról sokan Lexus-os formákat is belelátnak - a végeredményre sem kell sokat várni.

Frankfurtban a többi részletre is fény derül. Mi biztosan ott leszünk, és a helyszínről jelentkezünk a legfrissebb információkkal.