Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Régen hallhattunk már az Euro NCAP-ról, azonban most rögtön 9 új autó töréstesztjének eredményeivel jelentkeztek be, melyek közt három egyterű, két prémium SUV, két crossover, egy középkategóriás és egy platós is szerepel, de nézzük is az eredményeket.

A legizgalmasabbal kezdve: a világ legbiztonságosabb autójának kikiáltott Volvo XC90 természetesen öt csillaggal zárta a tesztet, de ami még fontosabb, az új pontozási rendszerben elsőként sikerült 100%-os eredményt produkálnia a biztonsági asszisztensekkel foglalkozó próbákon. Ez persze nem meglepetés, hiszen Vajda kollégát is lenyűgözték a svédek vezetéstámogató és biztonsági rendszerei. A hétüléses SUV persze minden más téren is kiváló eredményekkel zárt.

A Galaxy/S-Max páros is jól teljesített

Ugyanígy az Audi luxusterepese, a Q7 is hozta a kötelező, ötcsillagos besorolást, méghozzá impozáns részeredményekkel – főleg a felnőtt utasok és a gyermekek védelme esetében. Áttérve az egyterűekre, a Ford két újdonsága, az azonos alapokra épülő S-Max és Galaxy szintén öt csillaggal a zsebben zárták a teszteket, minden kategóriában azonos, egyenletesen jó eredményekkel.

A Volkswagen Touran mellett sem mehetünk el szó nélkül, ami szintén a maximális, ötcsillagos eredménnyel végzett, és a gyermekek védelmére a most tesztelt kilenc autó közül a legmagasabb értékelést érdemelte ki a maga 89%-ával. A crossovereket a Renault Kadjar és a Mazda CX-3 képviselte a mostani próbákon, és míg előbbi ötcsillagos, utóbbi – leginkább a biztonsági asszisztensek terén elért alacsony pontszámával – csupán négycsillagos eredménnyel zárt.

Öt csillagot érdemelt a Kadjar - hamarosan érkezik a tesztautó

A Mitsubishi L200 a Mazdához hasonlóan a segédrendszerekre kapott alacsonyabb értékelése miatt bukta el az ötödik csillagot – egyébként mindkét négykerekű 64%-ot kapott az emlegetett kategóriában. Az egyetlen hagyományosabb felépítésű szereplő, a Toyota Avensis szép eredményekkel érdemelte ki az öt csillagot, melyek közül leginkább a felnőttek védelmére kapott 94%-os értékelése volt kiugró.

A tesztelt autók tehát mind jó eredményekkel zártak, és amelyek nem érdemelték ki mind az öt csillagot, azok is csak a technológiai arzenálok rövidebb sora miatt maradtak le arról. Ha kíváncsiak a részletekre is, érdemes ellátogatni az Euro NCAP honlapjára, ahol részletekbe menően elemzik a darabokra tört négykerekűek teljesítményét.