Az új Toyota RAV4 nem csak a gyártó palettájának megújításában és a kereslet fellendítésében játszhat szerepet, de amolyan kinyilatkoztatásnak is tekinthető a japánok részéről. A márkára oly jellemző, kijózanító megfontoltság mellett ugyanis ezúttal némi szín, szív és szenvedély is költözött az autóba, ami úgy tetten érhető a külső megjelenésen, mint az utastérben.
Toyota RAV4 - galériaA piacon immár 19 éve szereplő modell a paletta friss arculatának stílusjegyeivel gazdagodott, melynek köszönhetően összhatásában is egy teljesen új hobbiterepjárót üdvözölhetünk. Semmi kétség, a megújult SUV az amerikai és az európai igényeket egyszerre veszi figyelembe, hogy aztán újult lendülettel eshessen neki az olyan konkurenseknek, mint például a Volkswagen Tiguannal is kardoskodó Mazda CX-5, vagy éppen a Nissan Qashqai.
Nagyobb és tágasabb az elődjénél
A megújult külső persze a praktikum kapcsán is vizet hajt a malmunkra, hiszen a 20,5 centiméterrel 4,57 méterre nyúló hossz tágasabb belső tereket és 100 literrel nagyobb csomagtartót eredményezett. Az utastérben már a műszerfal vízszintes tagolása szúrhat szemet, de nem mehetünk el szó nélkül a karbon-mintás betétek, a kéttónusú kárpitozás, vagy éppen a középen végigfutó bőr kárpitozás mellett sem, melyek mind-mind ügyesen paprikázzák a hangulatot.
Ennyi szín, szív és fantázia Toyotában még nem volt

Ez már valami! - galériaA motorházfedelet felnyitva újrahangolt erőforrásokat pillanthatunk meg, miközben a kétliteres benzinmotor a hatsebességes manuális váltón túl társítható fokozatmentes CVT automatával is. Az erőforrás 124 lóerős teljesítménye ugyan 7 paripás deficitet takar, de a gyáriak elmondása szerint ennek a fogyasztásra jótékony hatása lesz. Takarékoskodásra persze inkább a kétliteres dízel lehet alkalmas, ami kizárólag elsőkerékhajtással felvértezve az európai piac belépő modellje is lehet egyben. A 2,2 literes gázolajos már 150 lóerős teljesítménnyel szolgál, s ennek erejével már egy hatfokozatú automataváltó is gazdálkodhat.
Globális modellként mindenkinek egyszerre kényszerül megfelelni a RAV4
A RAV4 legfontosabb újításai azonban a vezetési élmény javítására, s a menetdinamika fejlesztésére helyezték a hangsúlyt, melynek jegyében a négykerékhajtású rendszer is átdolgozásra került. Az elektromágneses tengelykapcsoló az erőfolyamot 50:50 arányban is kivezérelheti az egyes tengelyek között, s az elektronika hangolása igyekszik enyhíteni az alulkormányozottsági hajlamot is, míg a ’sport’ üzemmód aktiválásával a leadott teljesítmény nagyobb arányban jut hátra.
Noha ez csak a Toyota háza táján újdonság, az automataváltó is okosabbá válik, hiszen a korábbi, kizárólagos fordulatszámfüggő adatgyűjtésen túl mostantól elfordulás és szögérzékelők is gondoskodnak az ideálisabb kapcsolásokról. A japánok persze az asszisztens rendszerek kapcsán is igyekeznek felzárkózni a konkurenciához, így például az automatikus távolsági fényszóró-vezérlésen túl, rendelhető lesz sávtartó, és holttérfigyelő rendszer is.
Új asszisztens rendszerek is debütálnak a fedélzeten
A forgalmazás 2013 első felében veszi kezdetét, ám a leköszönt modellhez viszonyított árdifferenciára egyelőre nem derült fény.