Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Olvasóink közül néhányan biztosan emlékeznek még a Rezvani márkára, mely az Ariel Atom alapjait felhasználva, ám annál jóval igényesebb kialakítással próbálta meggyőzni a vásárlókat. Nos, a Rezvani még mindig él, sőt már többféle modellt is kínál, mint például a Beast Alpha, ami azonban már Lotus alapokra épül. A korábban több mint 57 millió forintba kerülő négykerekűt pedig ezentúl kevesebb mint a feléért, nagyjából 27 millió forintért haza lehet vinni.

A különleges ajtók is felárasak - galériaA hivatalos közlemény ilyesmit nem említ, de nem nehéz kitalálni, hogy a közel 60 milliós autóért nem túl sokan álltak sorba, kiváltképp, hogy tulajdonképpen egy kicsinosított Lotusról beszélhetünk, és az angol márka modelljei jóval olcsóbban megkaphatjuk, ráadásul sokkal nevesebbek is. Az új árak egyébként néhány változtatást is magukkal hoztak, hiszen az eddig alapáron is minden jóval felszerelt autót teljesen lecsupaszították a gyáriak – már, ami az extrákat illeti.

Így például a látványos ajtómegoldásokért ezentúl több mint 2,8 millió forintot kell majd fizetniük a vásárlóknak, de a karbon elemeket sem kapjuk meg alapáron. Azokért egészen elképesztő felárat, több mint 2,7 milliót kell majd fizetni, igaz, ezért cserébe az amúgy sem nehéz, 907 kilogrammos autót további 22,7 kilogrammtól szabadítják meg. Mondanunk sem kell, hogy a teljes bőrbevonat, a sportülések, a prémium hangrendszer és a multimédiás rendszer is feláras lesz ezentúl, ráadásul ezekért is igen vaskos összegeket kérnek a gyáriak – a sportülés például több mint egymillió forintba kerül.

Alapáron az utastér sem így néz ki - galériaMondhatnánk, hogy egy pillekönnyű sportautóba nem is kellenek ilyen extrák, de a Rezvani éppen ennyivel tudott többet az alapokat adó Lotus modelljeinél, így alapáron szinte már csak a látványos megjelenés marad a vásárlóknak. A motortérben is történtek változások. Az új, olcsóbb verzió a korábbi kivitellel ellentétben nem a Honda 2,4 literes egységéből meríti erejét, hanem egy Cosworth által gyártott 2,4 literes négyhengeres szerkezetből. Ez pedig a teljesítményre is hatással volt, ugyanis az eddigi 500 helyett ezentúl be kell érnünk 400 lóerővel – a gyorsulás tekintetében ez 3 tizedet jelent, bár a 3,6 másodperces 0-100-as sprint így is kiválónak mondható.

A Rezvani alapítója és vezetője, Ferris Rezvani a hivatalos bejelentésen kifejtette az újítások okát: „ezen az árszinten egy teljesen új vásárlóközönséghez tudunk szólni az autóval. Ez egy Porsche-gyilkos és versenyképes autó, és nagyjából ugyanazért az árért jóval exkluzívabb.” Az autó különlegességét tekintve nem tudunk vitatkozni a vezetővel, de az évtizedes tapasztalattal rendelkező Porsche autóival szemben azért nem biztos, hogy ki mernénk állítani a négykerekűt.