
Már több mint egy hónapja annak, hogy a Honda bemutatta a vadonatúj és – ígéretét beváltva – szélvészgyors Civic Type R-t. Az autós újságírók apraja és nagyja azóta alig várja, hogy végre kipróbálhassa az izgalmasnak ígérkező sportkompaktot. Ehhez pedig mi is közelebb kerültünk egy aprócska lépéssel, hiszen immáron hazánkban is beárazva várja a vásárlókat az újdonság.
A japánok által csak a leggyorsabb elsőkerekesként aposztrofált Civic Type R-hez pedig már a lélektani, 10 millió forintos határ alatt is hozzájuthatnak a vásárlók. Pontosan 9,94 millió forintot kell leszurkolni a kasszánál, hogyha a megvadított kompakttal szeretnénk hazatérni – igaz, amennyiben metálfényt is szeretnénk, további 125 ezerrel nő az árcédula, ezzel átlépve a 8 számjegyű összegek világába.
10 millió alatt a miénk lehet
Mielőtt még valaki azt gondolná, hogy ezért a pénzért csak egy fapados változatot kaparinthatunk meg, le kell szögeznünk, hogy az alapáras Type R bizony komoly felszereltségi listával büszkélkedhet. Így például nem kell plusz összegeket kiadnunk a kulcsnélküli nyitásért és indításért, a Honda Connect rendszerért, a tolatókameráért, a városi vészfékezőért és a LED-es fényszórókért sem. Persze annak sem kell aggódnia, aki még ennél is jobban teletömött autóba szeretne beszállni.
A GT Pack ugyanis 750 ezer forintos felár ellenében kapható meg, és olyan opciókat tartalmaz, mint például az automata ablaktörlő és távolsági fényszóró, a kétzónás klíma, a navigációs rendszer, a 8 hangszórós audiorendszer, az elektromosan behajtható külső és fényre sötétedő belső tükrök, a különböző vezetéstámogató rendszerek vagy éppen az első/hátsó parkolóradar. A legdrágább Civic Type R – metálfénnyel együtt – 10.815.000 forintba kerül, ami bizony igencsak jutányosnak mondható a 310 lóerős teljesítmény tekintetében.
Ár/érték arányban is jól áll a Civic Type R
Mindezt nem is kell sokáig taglalni, hiszen az olyan szintén elsőkerékhajtású – néhány esetben jóval lassabb – ellenlábasok, mint a Ford Focus ST, a Volkswagen Golf GTI, az Opel Astra OPC, a Renault Mégane RS vagy éppen a Seat Leon Cupra hasonlóan felextrázva nem sokkal olcsóbbak, sőt, sok esetben akár jóval drágábbak is. Közülük egyébként egyedül a spanyol képes lépést tartani a Hondával – már ami a 0-100-as sprintet illeti.
A legvadabb Civicről egyéb érdekes információk is napvilágot láttak: a Honda új fejlesztésű 2,0 literes VTEC erőforrása a sportkompaktba beépítve városban 9,4, országúton 6,1, míg vegyes használatban 7,3 liter üzemanyagot vesz magához a gyáriak szerint 100 kilométeren. Továbbá az autó súlyára is fény derült, mely teletankolva, kiviteltől függően 1382 és 1397 kilogramm közé esik. Egy kellemetlenebb meglepetéssel is szolgált a Honda a jövőbeli tulajok számára: hiába az ötajtós kivitel, a Type R csupán négy személy befogadására képes hivatalosan.
Márciusi bemutatónk után ezúttal tehát már minden részletet megismerhettünk az autóval kapcsolatban, így a következő lépés remélhetőleg a mindenki által nagyon várt próbaút lehet. Az biztos, hogy nem lesz könnyű dolga a japán méregzsáknak, hiszen az ilyen impozáns gyári adatok után a valóságban is teljesítenie kell majd. Ha azonban képes lesz hozni a papírformát, magasra emelhetjük majd a kalapunkat előtte.

