A márciusi Genfi Autószalonon hivatalosan is új taggal bővül a MINI kínálata, hiszen ekkor kerül leleplezésre a Countryman John Cooper Works kiadása, ami egyúttal a paletta legerősebb tagja is lesz. Noha az újdonság csak nyár elején kerül a kereskedésekbe, a hivatalos források nagy részletességgel számolnak be az autó adottságairól, s a nemzetközi sajtó munkatársai már egy 85 százalékos készültségű prototípus tesztelésén is átestek.
A lemezek alatt a már jól ismert 1,6 literes benzines turbómotor teljesít szolgálatot, ami ezúttal 211 lóerős teljesítményt biztosít a négy abroncs egyidejű gyötrelmére. Miközben a külcsín inkább a márka nagy ismerői számára hozhat meglepetéseket, a valódi értékek ezúttal is a lemezek alatt találhatóak.
A 215 lóerős teljesítmény, és négykerékhajtás segít a hóbortos hétvégéken
A sportosabbra hangolt felfüggesztés egyúttal 10 mm-es ültetést is kapott, amivel ugyan a hobbiterepjárós hatás is csökkent, de a jelentősebb hasmagasságtól való elesésért hálásak lehetünk majd a flúgos futamokon. Ilyenkor nem csak a négykerékhajtás, de a hét másodperces nulla-százMINI Countryman - katt a tesztre!as sprintidőt garantáló motor is társunkul szegődik, miközben féktávokon már a 280-ról 296 mm-es átmérőjűre nőtt hátsó féktárcsák dobhatnak mentőövet.
Az elektronikus menetstabilizáló továbbra is három különböző programmal szolgál, egyre nagyobb szabadságot, és közvetlenséget biztosítva a biztonságról részben lemondó pilóták számára. A BMW vezetési élményért felelős szakértőjének elmondása szerint pedig még sosem volt ilyen egyszerű a végső finomhangolás, mint a Countryman JCW esetében, hiszen a két tengely között osztódó nyomaték mérsékelte a hajtási befolyásokat is.
A 230 km/órás végsebességre képes újdonság legkorábban jövő május-június körül ér a kereskedésekbe, és a többi JCW-modellhez igazódva nagyjából 1,5 millió forinttal kerülhet majd többe a kiindulási modellnél, vagyis a 184 lóerős (s ezúttal összkerékhajtású) Cooper S kivitelnél. Hogy ez mit jelent? Az árcédulán várhatóan 10 millió forint körüli indulóösszeg fogja várni az érdeklődőket.

