
Az előzetes vélekedésekkel ellentétben hazánk legnépszerűbb típusának piaci pozicionálása a Rapid debütálásával sem változik, noha az újdonság nagyobb, kifinomultabb és takarékosabb lesz, mint korábban bármikor. A hivatalos leleplezésre sem kell már sokáig várnunk, hiszen a friss Octavia már a rajtkőre helyezkedett, hogy a 2013 februárjában eldördülő startpisztoly szavára berobbanhasson a piacra.

A siker jó eséllyel elsöprő lesz, hiszen a 4,66 méteres hossz önmagában is 9 centiméteres növekedést takar, melynél a tengelytávolság 10 centiméteres gyarapodása is többet mond, ami egyúttal nagyobb belső helykínálatról, s arányaiban kisebb túlnyúlásokról is tanúskodik. Ami az utastér szellősségét illeti, ott bizonyára a 4 centiméteres szélességi hízás is megteheti a maga áldásos hatását. Noha a csomagtartó eddig is hatalmas volt, az 560 literes (+30 l) űrtartalom is önmagáért beszél, miközben az ülések variálhatóságával az ismert praktikus jellemzőkről sem kell lemondanunk.

A nyers dimenziókon túl a műszaki arzenál sem maradhatott érintetlen, így a 8 collos központi érintőképernyő már a multimédiás rendszerek rajongóinak igényeit is kielégítheti. Talán ennél is fontosabb, hogy a gyártó az általános anyag- és összeszerelési minőség fejlődésével is kecsegtet, ami szerényebb kopást és amortizációt feltételez.
A VW persze nem rejti véka alá, hogy a költséghatékonysági szempontok a moduláris építési elv kiteljesedésével tudnak igazán érvényesülni, ezek alapján pedig az Octavia ugyanúgy szoros rokonságban áll az új Golffal, mint a Seat Leonnal, vagy éppen az Audi A3-mal. Mondanunk sem kell, hogy a beszerzési, gyártási, s minden egyéb költség redukálása mellett a több tapasztalat elvileg önmagában is jobb minőséghez vezet, de a platform által szavatolt 102 kg-os fogyókúra már az alapoknál is lépéselőnyt biztosított a fejlesztők számára.

A konszern ismerőinek a motorkínálat kapcsán nem kell nagy meglepetésekre számítaniuk. A benzines erőforrások hívei 85, 105, 140 és 180 lóerős teljesítményű blokkok közül válogathatnak, miközben gázolajjal 1,6 és 2 literes egységeket táplálhatunk, melyek 105 és 150 tagú méneseket engednek szabadjukra. A takarékosságra fokozottan koncentráló vásárlóknak persze az 1.6 TDI Greenline változat mellé illik majd pipát tenniük a megrendelőlapon, ami alig 3,4 literes fogyasztással kecsegtet. Szinte csak zárójelben jegyeznénk meg, hogy ez önmagában is lenyűgöző egy hasonló méretű autótól, s még akkor is igencsak versenyképes, ha sejtetni engedjük, hogy a hétköznapokban vélhetően 1-2 literrel többet áldozunk majd a kutakon.
A környezettudatos vásárlók mellett persze a sportosság hívei sem maradhatnak kielégítetlenül, hiszen 2013 augusztusában felbukkan majd a 200 lovas benzines, s 180 paripával rendelkező dízel RS kivitel is, miközben a gyártó egy CNG üzemű változat debütálását úgyszintén kilátásba helyezte.

Még ennél is nagyobb öröm, hogy egy németországi bemutatón 16.000 euróhoz alulról konvergáló alapárat ígértek a helyi forgalmazó szóvivői, ami alig 300 euróval lenne magasabb a jelenlegi belépőnél. A kombi nagyságrendileg 300.000 forintos felárral némileg késleltetve, ám még 2013 folyamán kerül a kereskedésekbe.
