Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A kocka Lada néven elhíresült típus óta hazánkban nem sokat hallani az orosz négykerekűről, igaz, annak népszerűsége máig sem látszik enyhülni, hiszen megbízhatóságával, és viszonylag olcsón elérhető hátsókerékhajtásával a fiatalok, az ügyeskedő szerelők, valamint a kezdő, vagy éppen középhaladó versenyzők közkedvelt járműve is egyben. Talán nincs is, aki ne emlékezne rá jó szívvel

C Concept (2007) - a jótól még messze vanNoha a 2107-es klasszikus megjelenésével még tetszetősnek is nevezhető, korunk feszített tempójával egyszerűen már nem tudott lépést tartani a gyártó, s ha egyáltalán próbálkozott is a fejlesztéssel, az kevésnek bizonyult ahhoz, hogy az európai modellek közé beférkőzhessen. Normál esetben legalább a tanulmányautók mutatnának valamit a várható jövőről, de a Lada e téren sem jeleskedik, hiszen koncepciói már első ránézésre igencsak ’aftermarket’ jellegűek, miközben utasterük általában a szokványos űrtechnika helyett inkább a ’90-es évek nosztalgiáját szolgálja. Az már csak olaj a tűzre, hogy a menetpróbák alkalmával még Vladimir Putyin parancsának sem engedelmeskednek a Lada újdonságai, ami pedig akkora ballépés, hogy egyes felvételek még az internetről is eltávolításra kerültek.

Van, akivel nem illik packázni

Van azonban, akinek kapóra jön a gazdasági válság, hiszen a megfizethető, mégis jól kihasználható autók úgy hiányznak a piacról, mint egy pohár víz a sivatagban. Ennek folyománya, hogy a Lada Granta személyében a Dacia is új konkurenst kaphat. Az oroszok lépcsőshátú szedánja már a tavalyi Moszkvai Autószalonon bemutatkozott, s a termelés felfutásával még 2012 vége előtt a nyugat-európai piacokon is debütálhat. A Samara utódjának számító, és a Kalina alapjaira épülő típus optimista becslések szerint nagyságrendileg 1,8 millió forintba kerülne.

Tágasnak, és olcsónak ígérkezik

Sajnos a szervokormányt, az elektromos ablakemelőt, valamint az ABS-t tartalmazó csomag nem része az alapfelszereltségnek, így ezek további 310.000 forintot kóstálnak, de mindezen túl azok igényei sem maradnak kielégítetlenül, akik navigációs berendezésre, elektronikus menetstabilizálóra, vagy éppen függönylégzsákra vágynak. A motorháztető alatt egy 1,6 literes, nyolcszelepes, négyhengeres benzinmotor lapul, ami a megrendelő kívánsága alapján 80, 90 vagy 98 lóerős teljesítménnyel szolgál, de a jövőben várható egy 1,4 literes, 16 szelepes változat is.

Már versenyautót is építettek belőle, a mesék pedig egy hibrid változatról szólnak

A legenda szerint már tesztelés alatt van a típus hibrid hajtáslánccal szerelt változata is, melyben az 1,6 literes, hengerenként négyszelepes, turbós benzinmotor mellett egy 36 lóerős elektromotor is szolgálatot teljesít. Ebben az esetben a Bosch által gyártott, és a hátsó ülések alá beépített lítium-ion akkumlátorok szabványos hálózatról is tölthetőek. Az autó átlagfogyasztását nagyságrendileg 4 literre becsülik a gyáriak, miközben a várható vételárat tekintve alig 3 millió forintról szól a fáma – izgatottan várjuk.