
A The Last Viper rövidfilm egy legendát búcsúztat, amely 25 év és három generáció után vonul nyugdíjba, egy újabb remek V10-es motortól fosztva meg a piacot. Utoljára azonban még felhördül a 8,3 literes egység, nem is akármilyen módon: érdemes a hangerőt feltoni és megnézni az alábbi kis mozit.
Nem alaptalan a Viper iránti rajongás. A kezdetben egyszerű mechanika és a bivalyerős tízhengeres motor olyan párost alkotott, amiről gyermekkorunkban a plakátok láttán még álmodozni sem mertünk. Az 1992-es születésű vipera ebédlőasztal méretű motorházteteje alá 8 literes V10-est álmodtak az amerikai szakemberek, méghozzá 400 lóerővel és 630 Nm csúcsnyomatékkal. A '95-ös ráncfelvarrás során az alap teljesítmény 415 paripára módosult, míg a kiélezetteb verziókat 450 lóerővel lehetett megrendelni.
A 2002-ben érkezett második generáció még megtartotta a hengerszámot nagyobb, 8,3 literes lökettérfogat mellett, ám az amerikaiak meglepetésre még a jelenleg SRT Viper néven futó harmadik szériára sem tették félre a konstrukciót. Jó szokásukhoz híven a Viper motorját 8,4 literesre bővítették, amely 640 lóerős szörnyként csábítja a rajongókat, és a sokkal szofisztikáltabb, könnyebben vezethető alapoknak köszönhetően minden eddiginél többet tombolhatott. A videóban is látható ACR kiadás máig tucatnyi versenypálya körrekordját mondhatja magánéak sorozatgyártású autó kategóriában. Nekünk bizonyosan hiányozni fog a Viper a piacról, igaz, Európában hivatalosan sosem volt kapható - de szerencsére a már legyártott modellek még sokáig képviselik majd egy korszak sportautóját.
