Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Persze a külső közel sem minden, ennek értelmében nem is ítélkezünk első látás alapján a Nissan Párizsba készülő TeRRA tanulmányautójáról, főképp, hogy műszaki tartalmát tekintve mindenképp érdekességről beszélhetünk. Az SUV tanulmányautó hidrogéncellákat rejt, hajtása elektromos.

A TeRRA egy egyedülálló koncepció, azaz semmilyen közös nincs benne és a hasonló nevű, illetve rendeltetésű Xterra között.

Viszont a japánok nagyon elkötelezettek, hogy üzemanyagcellás, elektromos járműveket dobjanak hamarosan, aminek szempontjából a TeRRA tanulmány hasznos tapasztalatokkal és az autószalon alkalmával visszajelzésekkel szolgálhat.

Méretei a szinte pontosan megegyeznek a Juke adataival: hossza 4160 mm, szélessége 1800 mm, míg szélessége 1560 mm (Juke: 4125mm/1765mm/1570mm). Shiro Nakamura, a Nissan alelnöke és a kreatív csoport vezetője elmondta, hogy a tanulmányautó megalkotásakor az észak-európai stílus inspirálta a csapatot legjobban, az ott élők fiatalos életvitele. A TeRRA lemezei alatt három elektromotor – egy elöl, kettő hátul – lapul, amelyeket a hidrogénnel táplált üzemanyagcellák látnak el árammal.

A japánok cellái 2,5 kW/L energiasűrűséget biztosítanak és a motorházban foglalnak helyet. Az első tengelyt hajtó villanymotor egyébként egy az egyben a Nissan Leaf-ből származik, a hátsók pedig a jövő technológiáját előrevetítő agymotoros konstrukciók, amik már korábban a márka PIVO koncepciójában is szerepeltek. Utóbbi lehetővé teszi, hogy a padlólemez hátul teljesen sík legyen, hiszen az erőforrások nem vesznek el helyet a két kerék között.