Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

Talán nem túlzok, ha azt mondom, bizonyos arab területeken nagyobb az egy nézetkilométerre eső szuperautók és ínyencfalatok száma, mint bárhol másutt a világon, egészen eddig az ott lakók mégis megelégedtek a hagyományos márkák csúcsmodelljeivel. Ezúttal fordul a kocka, s a libanoni illetőségű W Motors bemutatja újdonságát.

Lamborghinit idéznek a vonalak - galériaPersze előfutára is volt már a Lykan nevet kapó szupermodellnek, hiszen a Katari Autószalonon még januárban mutatkozott be a Lykan HyperSport tanulmányautó. November elején pedig még egyet lép előre a történetben a főszereplő, hiszen a Dubaji Autószalonon már a végleges verzióról rántják le a leplet az illetékesek.

A W Motors bizonyára sokak számára ismeretlenül hangzó márkanév, főként a szuperautók piacán, ám a közel-keleti gyártó igyekszik hamar szert tenni az ismertségre, s olyan frázisokkal veszi körbe újdonságát, mint a világon valaha készült legexkluzívabb, legtöbb luxussal bíró szuperautója, ráadásul technológiai szempontból is élenjárónak harangozzák be a Lykant.

Ennek eredményeképpen az árcédula is igen vaskos, a Lykan ugyanis nagyjából 700 millió forintos összegért lesz kapható, azaz 100-150 millió forinttal drágábban, mint a hamarosan élesedő Laferrari.

Karbon és vad formák mindenütt - galériaA meghajtáshoz szükséges teljesítményt egy ismeretlen forrásból származó középmotor szolgáltatja. A hathengeres boxermotor – amelyet könnyen lehet, hogy a Porschétől vásároltak az arabok – ikerturbós feltöltéssel 750 lóerőt és 1000 Nm-t tud, a hátsó kerekekhez pedig hétfokozató duplakuplungos váltón keresztül jut a nyomaték. 100-ra 2,8 szekundumos sprintet ígér a gyártó, a száguldás vége pedig 395 km/h-nál lesz.

Az autóban valóban bőven lesz különleges és nem mindennapi megoldás, így az interaktív holografikus kijelző, a hátrafelé nyíló ajtók vagy a gyémánttal kirakott, ledes fényszórók, de a felsorolásból nem maradhatnak ki az arany cérnával varrott bőrülések vagy a 24 órás teljeskörű szolgáltatás sem, az i-re a pontot pedig a Lykan tulajdonosok számára egyedileg készített Cyrus Klepcys karórák teszik fel.