Az alábbi cikkünk még egy korábbi holnapstruktúrából származik, így előfordulhatnak szerkesztési hiányosságok. Megértésüket köszönjük.

A Range Rover Evoque sikerében nagy szerepe van annak a sokszor merésznek tűnő útkeresésének, ami az indiai Tata irányítása alatt a márka sajátjává vált. Akinek nem elegendő az Evoque extravaganciája, a Genfi Autószalonon a tetejétől megfosztott változattal olthatja szomját, mely a legfrissebb hírek szerint valóban sorozatgyártásba kerül.

A bátorság szép eredményeket hozott, hiszen a vaskalapos vezetés sikertelensége utáni fiatalos lendület sokat lökött a korábban döcögő szekéren, s az új típusból már az eladások első évében 88.000 darab rótta az utakat, s azóta is további súlyos tízezrek találtak gazdára, nagyrészt új ügyfeleket hozva a márkához.

Ezek után pedig az sem meglepő, ha a tervezők nagyobb bátorsággal nyúlnak a ceruzához annak érdekében, hogy egyrészt magukra tereljék a közvélemény figyelmét, másrészt, hogy újabb vásárlói rétegeket szólítsanak meg. E célokat szolgálja az Evoque nyitott tetejű koncepciójának bemutatása is, mely a 2012-es Genfi Autószalonon kelt nagy feltűnést. "Csupán tiszta formatervezői szemmel nézve, az Evoque drámai vonalait használtuk egy roppant jellegzetes, vonzó ötlet elkészítéséhez" - mondta Gerry McGovern, a Land Rover tervezői csoportjának vezetője.

A háromajtós változatra építkező prototípus sziluettje megdöbbentő, hiszen a kabriók kecsessége helyett itt szokatlanul zömök formák dominálnak. Az automatikusan nyíló/záródó ponyvatetőt sikerült ügyesen elrejteni a hátsó ülések mögött, így a praktikum alig szenvedett csorbát. 

Néhány hete a Land Rover márkafőnöke jelentette ki, hogy nagyon közel állnak a sorozatgyártással kapcsolatos döntés meghozatalához. A legfrissebb információk pedig már arról számolnak be, hogy zöld utat kapott a kabrió. A háromajtós típus lemezei alatt a már ismert benzines és dízel hajtásláncok teljesítenének szolgálatot, melyekhez ezúttal már a ZF új, kilencfokozatú automatája kapcsolódna. A vételár tekintetében 10-15 százalékot licitálna kupé felmenőjére. A gyártás 2014-ben kezdődik - mi úgy számolunk, hogy a jövő szeptemberi Párizsi Autószalonon találkozhatunk majd a végleges kiadással.